Veszprém a török korban (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 9. 1998)
Pálffy Géza: A veszprémi végvár fő- és vicekapitányainak életrajzi adattára (16–17. század)
Pálffy Géza A VESZPRÉMI VÉGVÁR FŐ- ÉS VICEKAPITÁNYAINAK ÉLETRAJZI ADATTÁRA (16-17. SZÁZAD) Bevezetés Hungler Józsefe török kori Veszprém című 1986-ban megjelent könyvében a veszprémi végvár főkapitányainak névsorát összeállítva az alábbiakra hívta fel a figyelmet: „A várkapitányok neve utáni évszámok veszprémi működésük idejét mutatják ...A néha ütköző évszámok nem tévesek; ez a zavaros idők eredménye. " l Noha a kora újkori Magyarországon - különösen az 1591-től 1606-ig tartó hosszú török háborút követően - a közállapotok valóban szerfelett megromlottak, a veszprémi végvárat csak az 1546 és 1548 között eltelt, még meglehetősen zűrzavaros esztendőkben igazgatta egyidejűleg két kapitány, a magyar katonák élén álló Paksy János és a német gyalogosokat vezénylő, alsó-ausztriai származású Hans Görtschacher. 2 Ezt követően egészen a végház királyi őrségének a 18. század elején történt elbocsátásáig annak fő- és vicekapitányai „rendben" követték egymást - miként őket 1623-ban egy tanúkihallgatás során a 77 éves, azaz még Buda elestének évtizedében született Adorján Balázs emlékezetből számbavette: „Annakutánna penig [1566-ban] ismég keresztyén kézben jutván Veszprím, első kapitánya Széchényi Mihály volt, második Gyulaßy László, harmadik Thury Márton, negyedik Geszthy Ferenc, ötödik Ferrando [Samaria]. Azután ismég Veszprím második elveszése és új óbban megnyerése [1593, illetve 1598] után hatodik kapitány Maróthy Mihály, hetedik Tóbiás Gróf volt, nyolcadik Keglevics György uram. " 3 Hogy Veszprém török kori történetének egyik leglelkesebb búvára, Hungler József néhány száz év elteltével - a kor egyszerű emberével ellentétben - mégsem tudta „zavarmentesen", megnyugtató pontossággal felsorakoztatni a vár főkapitányait, ez elsősorban az eddigi végvári archontológiai kutatások szempontjából meghatározó alapvető források mellőzésével magyarázható. Bár valóban hihetetlennek tűnik, a jóval több mint száz esztendeje megindult török kori kutatások napjainkig olyannyira mellőzték a vég91