Veszprém a török korban (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 9. 1998)
Molnár Antal: A Veszprémi Egyházmegye a török hódoltság idején
géig.~ J Az egykori püspöki palotába a várkapitány költözött, ha a püspök Veszprémbejött, akkor a nagyprépostnál szállt meg. 24 A 17. századi Veszprém legfontosabb - és hosszú ideig egyetlen - katolikus egyházi intézménye az 1630-ban helyreállított káptalan volt. A káptalan 5-6 tagja közül csak két-három kanonok tartózkodott Veszprémben, a többiek (megfelelő jövedelmek híján és a paphiány miatt) nagyobb plébániákon, így Egerszegen, Keszthelyen, Tapolcán vagy Sümegen tevékenykedtek. Veszprém egyetlen plébániáját a nagyprépost vezette, neki egy káplán segített a papi teendők végzésében. A kanonokok jövedelme az alapításkor 25 forint volt, míg a nagyprépost 50 forintot kapott. A birtokvisszaváltás miatt keletkezett adósságok visszafizetése után a bevételek is megnövekedtek, a 17. század derekán már 300400 (a nagyprépost 600) forintot is kaptak évente. 25 A Veszprémben élő káptalani tagok legfontosabb elfoglaltságát a hiteles helyi tevékenység jelentette, míg a lelkipásztori munkában sokszor nem igen jeleskedtek. 1630 és 1686 között 35 kanonokot ismerünk név szerint. Többségük dunántúli vagy felvidéki kisnemesi származék volt, tanulmányaikat Bécsben, Nagyszombatban, esetleg Grácban végezték. A korabeli egyházi középréteg számára a veszprémi kanonokság a karrier szempontjából egyfajta zsákutcát jelentett, a továbblépés legfeljebb egy jobban jövedelmező kanonoki stallum felé (általában Győrben) volt lehetséges. A 35 kanonok közül mindössze ketten lettek püspökök: a káptalan .egyetlen idegen (olasz) származású tagja, Pietro Mariani zenggi püspök és Gorup Ferenc novii címzetes püspök. A kanonokok nyilván lehetőségeik tudatában szorgoskodtak annyira a veszprémi egzisztencia megteremtésében, jövedelmeiket igyekeztek rögtön környékbeli birtokokba fektetni, sokan vásároltak maguknak házat a veszprémi várban. 26 A veszprémi egyházmegye 17. századi plébániahálózatáról sajnos nem rendelkezünk megfelelő forrásokkal. A helytörténeti irodalom minden bizonnyal nem jár messze az igazságtól, amikor egy-két tucatra becsüli az egyházmegye királysági részében fennmaradt plébániák számát. Az egyházmegye történeti névtárában 1630 és 1686 között a kanonokokon kívül mindössze 20 plébános és 7 licenciátus nevével találkozunk. 2 Ezt a számot további kutatásokkal növelni lehetne, de a nagyságrend is jól mutatja a plébániaszervezet pusztulását és a hatalmas paphiányt. Ennélfogva nemcsak a kanonokok, de sokszor maga a püspök is (például Széchényi György) „plébánoskodni" volt kénytelen. 28 A 17. század első felétől kezdve a dunántúli nagybirtokosok (Bánffy Kristóf, Batthyány 78
