Veszprém a török korban (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 9. 1998)

Hegyi Klára: Veszprém török őrségei

olyan név is, amely fölé sem a Jelen van", sem a „hiányzik" jelét nem ír­ták oda. A várba rendelt katonáknak tehát egyötöde hiányzott a mustrán, ami nem rossz arány. Ennél is fontosabb, hogy a következő két év alatt nemcsak az első szemle üres helyeit töltötték be új emberekkel, hanem a két év során megszökötteket, fogságba esetteket, meghaltakat is pótolták. Ez összesen 117 új ember beállítását kívánta, ami egyben azt is jelenti, hogy az eredeti katonaság 39%-a cserélődött ki két év alatt. A nagy moz­gás végeredménye tiszteletre méltó: az állomány csak vagy tíz fővel volt kevesebb annál, ahányat a vár elfoglalásakor oda rendeltek. Fekvése, negyedfélszáz fős induló őrsége Veszprémet az óriásvárak - Buda, Esz­tergom, Fehérvár - után következő középnagy várak közé sorolta, fon­tosságát az a gondosság is mutatja, amellyel katonáinak számát a hadve­zetés nem engedte alászállni. Az őrség következő listája 1557/58-ból maradt fenn. 10 Az eltelt fél év­tized alatt az állomány összetétele nem változott, ugyanabból a három fegyvernemből állt. Csak a létszám csökkent valamelyest: a 317 főt számláló várvédő sereget 109 gyalogos, 29 tüzér és 179 lovas alkotta. Az elfoglalás utáni második évben új rátöltött őrség tehát kb. húsz ember­rel lett kevesebb. Legerősebben a lovasok fogytak, nekik két tizedüket fel is számolták. Ez megint csak általános érvényű. Ők adták a várőrsé­gek legmozgékonyabb, mindig jobb helyet kereső elemét: a birtokosok közé vagy a főrangúak kíséretébe igyekeztek. A cserék száma azt mu­tatja, hogy öt év után az őrség kezdett megállapodni. Egy év alatt 67-en kerültek ki az állományból, ami a létszám 21%-át jelentette. Többségü­ket még mindig az a 41 katona adta, aki köszönés nélkül odébbállt, egy­harmadukat a természetes veszteség: a halottak, fogságba esettek és áthe­lyezettek alkották. A bármilyen okból kiesők helyét ekkor is nagy buzga­lommal töltötték be, a 67 megüresedő helyből 61-be gyorsan utód került, és a következő évben a maradék hat is gazdára talált. A harmadik lista mindössze egy évvel fiatalabb az előzőnél, 1558/59­ben készítették. 11 A névsor a veszprémi katonák további megállapodását mutatja. Összlétszámuk megegyezett az előző évivel, azaz 317 főt tett ki, a lovasok azonban eggyel többen, a gyalogosok eggyel kevesebben voltak. Csak a tüzérek őrizték létszámveszteség nélkül 29 fős testületüket a vár elfoglalása óta. A lista évében betöltötték az előző évből örökölt hat üres helyet, s ezen kívül még 51 katonát cseréltek ki, ami már csak 17%-ot jelent. A konszolidációt azonban nem ez, hanem a cserék okai mutatják igazán. Az arány megfordult: most már a többség vált meg igazoltan a 35

Next

/
Oldalképek
Tartalom