Tudomány és művészet Veszprémben a 13-15. században (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 6. 1996)

Solymosi László: Az 1515. évi Veszprémi Zsinat és a vallásos élet

megállapítható legyen a lelki rokonság, illetve a megkeresztelt személy kora. Mivel ezeknek az adatoknak - mint láttuk - a házasságkötésnél volt komoly szerepe, a születési anyakönyv segítségével bizonyos házassági akadályok kizárását kívánták biztosabb alapra helyezni. Nem kétséges, hogy az anyakönyvezés bevezetését az egyházi bíróságok házassági pereiben nagy tapasztalattal rendelkező veszprémi kánonjogászok szorgalmazták, akárcsak a végrendelkezés részletes szabályozását. Az anyakönyvezés mellett a veszprémi zsinati határozatok másik újdonsága a két szín alatti áldozás volt. A szinodális könyv az áldozás kétféle, egyidejűleg létező változatát örökítette meg. Ha a hívek egy szín alatt áldoztak, nem darabkákra tört kenyeret, hanem kizárólag tiszta gabonából készült, kerek formájú kis ostyát vettek magukhoz. Máskor viszont két szín alatt áldoztak, az ostya után bort is kaptak a paptól. Ez utóbbi forma kétségkívül újdonság volt, nem véletlen, hogy viszonylag részletes leírása a kötet végén levő egyik veszprémi eredetű határozatban kapott helyet. Valószínűleg a húsvéti áldozás történt így, míg a beteg meglátogatásakor és máskor a pap a hagyományos módon áldoztatott. A veszprémi szinodális könyv röviden az anyanyelv (lingua materna, lingua vernacula, lingua vulgaris) használatára is kitért. A liturgia nyelve természetesen a latin volt. De ha az egyház meg akarta szólítani a híveket, vagy be akarta őket kapcsolni a liturgiába, az csak anyanyelven történhetett. A prédikálás, a temetési beszéd, a házasság előzetes kihirdetése és az imádkozás kezdettől fogva anyanyelven folyt. Bizonyos szentségek kiszolgáltatása sem nélkülözhette az anyanyelvi elemeket. A hívek népnyelven gyóntak, s tettek házassági esküt. Ha végszükségben kereszteltek, köznyelven mondták a megtanult keresztelési formulát, mert nem tudtak olvasni, nem tudtak latinul. Ez utóbbi esetben a legrégebbi, 1382. évi esztergomi szinodális könyv szerint is az anyanyelvet használták. A veszprémi határozatok újdonságként a gyónás és az áldozás kapcsán hivatkoztak az anyanyelvre. Mindkét alkalommal a hívek a pappal együtt mondták a Confiteor Deo kezdetű közgyónás (confessio generalis) szövegét, amely az áldozásnál további anyanyelvi részekkel bővült. Áldozás előtt a pap megkérdezte a híveket, gyóntak-e, tartottak-e bűnbánatot, felhagytak-e a gyűlölködéssel, s válaszuk után figyelmeztette őket, ügyeljenek, nehogy kárhozatukra legyen az oltáriszentség vétele. Majd együtt érthetően elmondták a közgyónás szövegét, melynek végeztével a hívek bűneik bocsánatáért halkan elimádkozták a Miatyánkot és az Üdvözlégyet, miközben a pap feloldozta és szenteltvízzel meghintette őket. Ezután a pap felmutatta az oltáriszentséget 69