Tudomány és művészet Veszprémben a 13-15. században (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 6. 1996)

Szendrei Janka: A veszprémi Pintificale mint zenetörténeti forrás

egyházmegyében is. Művelését az egyházmegyei intézmények s a pálosok scriptoriumai végezték, csak a legkorábbi periódusból van adatunk bencés használatra is. Az írásfajtának leginkább a kalligrafízáló történeti szakaszban (14. század első fele) alakultak ki sajátosan stilizált helyi változatai. Ezek között egészen különleges helyet foglal el a Pontificale főírása. A kódex főszövegébe beiktatott hangjelzésnek (lásd amellékelt facsimilét) a korabeli magyar notációs emlékekhez viszonyítva két megkülönböztető sajátsága van. Nem lehetetlen, hogy ezeken keresztül megsejthetünk valamit a középkori veszprémi zenetörténet általános tendenciáiból. Az egyik különlegesség a kottajelek válogatásában kimutatható igen nagyfokú konzervatizmus. A magyar notáció 12. századvégi állapotához képest a 13. század ugyanis a jelrendszer egyszerűsítését hozta meg az általunk ismert összes többi hazai emlékben (elmaradt pl. a kétféle clivis közül a hegyes formájú) - ilyen egyszerűsítés azonban a Pontificale-ban nem jelentkezik. A neumák rendszere hiánytalan, a 12. századi állapotnak megfelelő. Semmilyen más korabeli forrásban nem akadtunk ennek párhuzamára, benne a veszprémi scriptorium önálló állásfoglalását látjuk. A másik formai különlegesség szintén a veszprémi scriptorium szokottnál nagyobb függetlenségére figyelmeztet. A Pontificale kottaképe ugyanis összhatásában is jelentősen különbözik a többi korabeli magyar notációs emlék írásképétől. Más az írásmód: ez nem az a fejlett gótikus hangjelzés, mint amit többi hazai forrásunk alapján elvárhatnánk a 14. században. A kottafejeket a megfelelő neumákon belül itt nem a megszokott vastag ligatúrák kapcsolják össze. A hangot aránylag kisméretű pontok ábrázolj ák, a kötéseket vékony vonalak b iztosítják - mindez az északitáliai scriptoriumok kottaírásainál figyelhető meg. Azonban itt sem a 14. hanem a megelőző, kora 13. században. Úgy tűnik, a Pontificale kottaírásképe 13. századi állapotot, s egyben 13. századi olasz hatást őriz, s ebben emlékeink között egyedülálló. (A kottában megfigyelhető elválasztó vonalak alkalmazását is olasz szokásnak tarthatjuk.) Igen kívánatos volna ezt az értékelést további biztos provenienciájú emlékek segítségével kontrollálni. A Pontificale-ban olvasható kurzív magyar notációs bejegyzések a zenei írástudásról ugyan pozitíve informálnak, e kérdéshez azonban nem adnak újabb szempontokat. A kódex azonban nem csak a kottaírás szempontjából mutatkozik konzervatívnak. Liturgikus rendje nem a 14. században Róma által is elfogadott, Európában ekkor már széles körben elterjedt Durandus-féle pontifikálét követi, hanem régebbi mintákra megy vissza. Figyelemre méltó, hogy az egyik legfontosabb anyagrész, a templomszentelés szertartás- és énekrendje all. 32