Veszprém kora középkori emlékei (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 5. 1994)

Erdélyi Zsuzsanna: Az Ómagyar Mária-siralom és a népi imádságok kapcsolata

Szent ajaka megkékülvel Úgy sír vala, úgy sír vala. Oda mené Szent István Szent Lukács szent evangyélista mondván mér sírsz Asszonyom Szűz Mária ? Hogyne sírjak Szent István Szent Lukács szent evangyélista amikor harmad kegyes napja, hogy én az én áldott szent fiamot nem láttom, Menny(j) ki térgyig vérbe könyökig könnyűbe meglátod a te áldott szent fiadot. Kimének térgyig vérbe könyökig könnyűbe meglátám az én áldott szent fiamot. Hol vótál, hol vótál én áldott szent fiam? A zsidók kezikbe vótam Harmad kegyes napja ingemet űzöttek, kergettek, ameddig kikergettek a magos Kálváriára és a magos keresztfára felfeszítettek. Két lábomat egyibe szegezték, Két kezemet kétfelé feszítették, Vas szögekvei leszögzötték Vas dárdákvol az ódalaimat megnyittatták Piros véremet a fődre kiontották Fekete fődnek a szinyivel itatták Vaskesztyűkvel csabbottak Vasostorokkal ostoroztak S büdös nyálikval töpdöstek, Véres kendőzőkvel kendőztek Aki ezt elmondja este lefektibe reggel felköttibe A pokol ajtaja bészámláltatódik S a mennyország ajtaja kinyittatódik, ammen." S most a vala segédige jelenlétére idézek néhány példát, amely az írott nyelvben akár sorközi, akár sorvégi helyzetben fordul elő, XV. XVI. századi eredetre utal. A későbbi szerzők (pl. maga Szenczi Molnár Albert is) meglehetősen megvetően szólnak Tinódiék „valazásáról". Most csak egy-egy motívumot hozok szövegkörnyezetéből kiragadva, általában Mária-vagy Krisztus gyászjegyú képben: Zselickislaki imádságból (Somogy m., 1930) „...íme vala vélle Mária, Arany fának ága, Holtaknak bársonya, 111