Reformkori magyar irodalmunk és a gondűző borocska (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 3. 1991)

Wéber Antal: A bor mint ihlet és metafóra

különbözik, hogy a környezet, s dolgok, jelenségek és a tárgyak nem valaminek a jellemzéséül vannak jelen, hanem mintegy önmagukban, érzékiségükben jelennek meg. A szecesszió, az impreszionizmus világára gondolok, arra a sajátságos látásmódra, amely a színek és benyomások új miliőjében gyönyörködik, sőt kiterjeszti figyelmét az érzékek minden tartományára. Ezt a jelenséget ami irodalmunkban a legjellegzetesebb — s ugyanakkor sok vonatkozásban egyedülálló — módon Krúdy Gyula művészete testesíti meg. A hangulatos kuriózumok nyomán haladva észleléseink mélyvilágába hatol, ennek pedig napi örömeink és bánataink a fő szereplői. A mindennapiság sejtelmes költészete ez, melyben lelkünk magaslataira emelkedik az, amit a hagyományos poézis fizikai létünk költészetidegen tartományában helyez el. A táplálkozás gyönyöreit nemcsak dicséri, ezt az irodalom, amúgy mellékesen megtette már, hanem részletezi is, majdnem olyan módon, ahogy régebben a természet szépségeit volt szokás minuciózusán számba venni. Nála azonban a melankolikus őszi tájak, a nehéz függönyök, az ódon utcák, a női főkötők mellé odasorakoznak a dologi világ átlelkesített reprezentánsai. Teljes leltárt készíteni reménytelen, válasszunk ki egy tételt, ez pedig legyen a bor természetrajza. Ha kezünkbe vesszük pl. a Hét bagoly с regényét, értesülhetünk a budai hegyek piros boráról, a Sashegy nedvéről, a filoxéra előtti boldog időkről, s azon átváltozásról, mely írói honoráriumok borrá történő átlényegülésében nyilvánul meg. Nem kévésé tanulságos arra a véget nem érő beszélgetésre emlékeztetni, amely A Boldogult úrfikoromb&n című regényben kanyarog, méltó helyen, a Bécs városához címzett vendéglőben. Szó esik a szeszélyes társalgás folyamán a vasüti étkezőkocsikban felszolgált borokról, ama kis palackokról, melyeknek karcsú nyakán akkor még a vörös szín jelezte a fehér, s a zöld szín a vörösbort. E borok oly jó minőségűek, hogy veszélyeztetik a közönséges boltokban árusított italok hírnevét. Olyannyira, hogy a Tisztelt Házban interpelláció hangzik el, s megbízatik egy, a bor termeltetésében és fogyasztásában egyként járatos képviselő szakvélemény formálására. Bár lehetnénk manapság is ilyen jelenetek tanúi. A bor ügyében verzátus férfiú megkóstolván a tárgyi bizonyítékot a következő ítéletet mondja ki: ,,A bornál borabb." Ehhez mérhető tömör jellemzést a borról sem a magyar, sem a világirodalomban nem találunk. 15