Reformkori magyar irodalmunk és a gondűző borocska (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 3. 1991)

Petőfi Sándor: A borozó

Petőfi Sándor SZOMJAS EMBER TŰNÖDESE Ejnye, mi az istennyila! Üres már a ládafia? Üres ám — Jaj pedig be ihatnám! Száraz kút a gégém csapja, Süti a szomjúság napja; Még meggyúl, Ha rá boreső nem hull. Hm, biz a nem tréfa volna, A felhőből hogyha folyna В

oreső — Volna! itt a bökkenő. Volt a szőlőben határom, De eladtam tavaly nyáron, S az ára Garatomon lejára. A kocsmából meg már régen Kikopott az emberségem; „Addsza —ne!" Ilyen szépen főznek le. . .. Valami jutott eszembe! Zálogul majd azt teszem be. Előre, Hitvesem fejkötője! Jaj de hisz már sírba zártam Szerelmetes hitestársam, S ott véle Nyúgoszik fejkötője. Oh miért is emlékezem Halálodra, én kedvesem? Könny gördül Azonnal két szemembül. Hátha könnyeimnek árja, Uram bocsa'! borrá válna: Akkor még — Hej, akkor többet sírnék! Debrecen, 1844. (január—február) 12