Reformkori magyar irodalmunk és a gondűző borocska (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 3. 1991)

Ratzky Rita: „Szép bordalok, jó bordalok!/Tirólatok, tirólatok”. (Petőfi bordalairól)

után ítélve, sokan hinni szeretik", „igen mértékletes volt" (Adatok Petőfi életéhez. Г-2., 350. old.). Ugyanígy nyilatkozik a pápai diáktárs Kozma Sándor: ,,nem szerette a lármás mulatságot, bort sem igen ivott" (Nemzet, 1883. márc. 25.). Jó, ha az érintettet is meghallgatjuk a kérdésről. Tompa Mihályhoz című versében írja: egyébiránt ne gondold, barátom; Hogy én valami vad fickó vagyok, Mihelyst a bor szinét meglátom, Nem én! csak úgy csendesen vígadok." Nagy borivónak csak azok a távoli ismerősök próbálták beállítani, akik személyes emlékeiket a művekből egészítették ki, no meg Vahot Imre, a Pesti Divatlap főszerkesztője, aki egy időben Csokonai-mentés, csizmás, fokossal hadonászó korhelyt szabott az álláshoz és biztos megélhetéshez juttatott költőből. Hogy fogadta a kritika ezeket a bordalokat, amelyek nem emlékeztetnek a szelíden poharazó, gemütlich ábrázatú férfiakat megjelenítő biedermeier életképekre? Kapott értük eleget. A költői nyelv közelítéséért a köznyelvhez vagy méginkább a rétegnyelvekhez: pórias, lealacsonyító, ocsmány — így Szeberényi Lajos a pozsonyi Hírnökben (1845. febr. 25.). „Minek tehát e csárdai tempó a költészet istennőjének szűz lánggal lobogni kellő oltárán? " — kérdezi Császár Ferenc az Irodalmi Őr hasábjain (1845. aug. 16.). Volt azért értő bírálója is, a 12-es jel alatt publikáló Erdélyi János: ,,Miért volna aljas Petőfi? mert borról énekel s pórias kalandokról? — de miért volna tehát a lelkesítő bor nemtelenebb tárgy, mint egy ludmájszivű, regénypuhitott leány álérzelmek által kisajtolt könnyűi?" . . . ,,Ő nem káromkodik, ő csak körmönfont, erőteljes, népies nyelven fejezi ki ollykor magát,. . . Épen abban áll Petőfi fő érdeme, hogy nyelvét, hangját, modorát a tárgyhoz alkalmazza, s a külső ruhát, a nyelvet és előadást öszhangzásba hozza a belső tartalommal. -" 1844 tavaszán a Nemzeti Kör Vörösmarty javaslatára elhatározta, hogy anyagilag támogatja Petőfi első verseskötetének megjelentetését. Vörösmarty, Vachott Sándor, Szigligeti Ede volt a kötetet bíráló bizottság tagja: „s ezek, barátom — írja Petőfi Tarkányi Bélának Egerbe — vagy tizenötöt kivettek belőlök, s nagy részint bordalokat. Csak nézd, a szomjas ember tűnődését is ki akarták küszöbölni, de már ezt nem hagytam." A levélrészlet érdekes adalék, hogy lássuk, a vérbeli szakemberek (szemben, ugye, Vahot Imrével) nem akarták, hogy Petőfi első kötetében hangsúlyos szerephez jussanak a bordalok. Lehet, hogy a pesti olvasóközönséget — vagy inkább a kritikusokat — 69