Reformkori magyar irodalmunk és a gondűző borocska (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 3. 1991)

Horváth Júlia: A „szőllő lév”-től az elfogyó borig. A szimbulummá válás folyamata Vörösmarty költészetében

A Fóti dalhoz hasonlóan a hazafias érzés itt is a borivás szép szokásával párosul. Az időrendben ez után íródott A hazafi с versben is a honért tenni akaró magyar ember a jobb jövőt vidám poharazgatás és koccintás képében vetíti előre. E kettő már nem kizárja, hanem erősíti egymást. A. Mit csinálunk? című így kezdődik; Mit csinálnak Magyarhonban? Esznek, isznak és danolnak. A Szigetvárban 22 évvel ezelőtt felvetett gondolat tér ismét vissza, mint annyi más versben. A Szigetvárban nincs megbocsájtás, a Fóti dalban is és itt is a bírálat élét tompítja a megértés; mi több .. . „ . . . inni hogyne kéne, ahol Oly dicső borok teremnek:" A költőnek mégis Rossz borjút. „Igyunk, barátim, szomjas a világ, Kivált a költő, aki tollat rág. Hiszen mi írtuk a jó Fóti dalt, Igyuk meg hát ez átkozott italt. Csapláros, méregkeverő! Ne pislogj; jobb bort adj elő. Cudar biz ez; de ám igyunk, Hiszen magyar költők vagyunk." A magyar költőkről szóló epigramma megírása óta eltelt másfél évtized alatt sem fizetett bővebben a „nemzeti múzsa". E ,/ordított bordicséretben" — ahogy Tóth Dezső nevezi a verset — Vörösmartynál ritka személyes vallomásoknak, s a sértett költői önérzet számonkéréseinek vagyunk tanúi. „Elég! elég! Fejünk majd megszakad, Szemünk borúi és nyelvünk elakad. Költődnek, oh hatalmas Hunnia, Légy-étetőt engedsz-e innia!" A jó bort különösképpen kedvelő költőnél az egzisztenciális kesergéseket eddig is kísérték a kényszerűségből ivott, rossz borokra tett célzások. „Egy pohár rossz bor, a magyar költők sorsának jelképe . . "

l 1 A vers megjelenése után Vörösmarty egy ideig jobbnál jobb borokat ihatott. Egymás után érkeztek címére a versekkel kísért borküldemények. Köszönetet a Jó bor című szokatlanul derűs hangú versben mondott. A törté54