Reformkori magyar irodalmunk és a gondűző borocska (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 3. 1991)

Ferenczy Miklós: Komáromi adalékok Csokonai bor-kultuszához

Hintó állt meg a martosi rektorlak előtt. Konkoly Miklós öregapjának a hintaja volt. Az urasági huszár bemegy és átadja az üzenetet: Tisztelteti rektor uramat a tekintetes úr, és kéreti, tessék átjönni hozzá ebédre. Itt várja a hintó. — Mond meg fiam az uradnak, köszönöm a szívességét, de most nem mehetek, mert nekem is vendégem van, éhen, ez az úr. Az inas elment, de idő múltán újra jött. — Tisztelteti rektor uramat a tekintetes úr, hogy hozza el magával a vendégét is. Mit tehetett öregapám? Kérdi Csokonait: — Elmenjünk Miska? — Hogy ne mennénk! Szíves örömest, ment kivált mikor megtudta, minő társaság vár rájuk, a Konkolyok, Petrovicsék, Lénárték, és az Órdódyk Bagotáról. Hiába próbálnám leírni, milyen örömmel fogadták őket, mikor öregapám bemutatta Csokonai Vitéz Mihályt. Boldog volt, aki előbb ölelhette, csókolhatta Csokonait, öregapámat pedig azért, hogy őt idehozta. A cselédek szemüket szájukat tátották, ki lehet ez az új vendég? Soha nem látták, hogy valakit ily melegen fogadtak volna. Hát még amikor megtudták, hogy poéta? Akkor néztek csak nagyot. Abban az időben a poétát amolyan garabonciás diáknak tartotta a nép, akit magok közt „csúfra emlegetnek," s mint azt a Tihanyi Echóhoz (füredi parton) írt versében is panaszolja Csokonai. Lényeg az, hogy öregapám váltig kérte Csokonait, ne igyék annyit. — Meglásd Miska! Sírba dönt az ital, ha oly mértéktelenül iszol. — Akkor már köhögött is Csokonai. — No, nem bánom, nem iszom többet, így Csokonai — rám nézve Bachus meghalt. Rendezzünk illő temetést és adjuk meg neki a megillető tisztességet és üljük meg a tort. öreganyám halat főzött és sütött. Bőven adta ezt a Nyitra vize és adja ma is. Amíg a halvacsora elkészült, ravatalnak egy hosszúlábú zsámolyszékformát állítottak a szoba közepére. (Folyóvíz melletti helyeken mosószéknek is hívják.) Aztán beterítették lepedővel, két gyertyát tettek rá és ezek közé két pintes üveget tele borral és letakarták fekete selyemkendővel. Egy darab papírra írták: Bachus. Meghalt—anno ekkor és ekkor azt odatűzték a kendőre, öregapám kiénekelte, Csokonai pedig egy gyászbeszéddel elparentálta Bachust. 43