Reformkori magyar irodalmunk és a gondűző borocska (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 3. 1991)

Kisfaludy Sándor: Csobánc (Részlet)

5Ha az Isten szerencsét ád, Visszahozom szívemet, S borostyánnal koszorúzva Viszlek haza, hölgyemet. Szigligetben fogunk élni, Szerelmünkben boldogok, Hol fészkünkből kirepülni Egy könnyen majd nem fogok. 6. De ha az Úr oly sorsot vet, Hogy Szentgyörgyi egy fia Vérét ontsa - érted foly az, Édes haza, Hunnia! — Akkor Rózsám, Gyulafy-faj, Keseregvén a mátkáért, Vigasztaljon e gondolat: Szép halni a hazaért!" 7. ,Jmígy szólott, súlyos kardját Oldalára övezvén; Megdermedve, zúzott szívvel, Magam' kívül valék én : S elszakadott kebelemtől! — S elment a vad törökre! — De fúlánkja szerelmének Benn e szívben örökre! — 8. Oda van ő! — felgyilkolva örömei éltemnek; E nagy világ semmit többé Nem adhat már szívemnek! — Oda van ő — utána, haj! Haszontalan sóhajtok; Oda van ő! — legyek én is! Egyebet nem óhajtok." 9. Badacsonynak szüretjében, A hegy felső felében, Hol nehezen fogamzik már Szőlő a szirt keblében; Alatta egy vén diónak, Senkitől sem láttatván, Egy legördült ormon ülve, Csak rigóktól hallatván! 10. Imígy zengé, elmerülve Tengerében kínjának, Szíve gyászos történetét Egyedül csak magának. Szegény Rózsa, Balatonra Meresztvén le szemeit, S fuldokolva nyéldegélvén Sűrűn omló könnyeit. 36