A Napóleoni háborúk és a magyar nemesség (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 2. 1992)

Veress D. Csaba (történész, Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém): A Francia Császárság és a Habsburg Birodalom háborúja 1809-ben

dulat, s a háború ellen — az ország 46 vármegyéje közül — csak Heves vármegye tiltakozott. A többi vármegye követei megszavazták a kért újoncokat a reguláris hadsereg számára. Megszavazták a nemesi felkelési törvényt is, melynek II. cikkelye szerint a király a személyes és közönséges nemesi felkelést a következő három évben az országgyűlés újabb összehívása nélkül (a nádoron keresztül) is megparancsolhatta. A törvényben meghatározták, hogy a nemesi felkelésben (insurrectióban) a nemesség közül kinek kell részt vennie, továbbá a III. cikkelyben szabályozták a nemesi felkelés hadiszemléit és kiképzését. Az eddigi — évszázados — hagyományoknak megfelelően a felkelő hadak főparancsnoka az ország nádora (ebben az esetben Habsburg József főherceg) volt. A felkelő hadak a reguláris hadsereggel csak mellérendeltségi viszonyban lehettek, alárendeltségben soha! A felkelő csapatok vezényleti nyelve — szemben a reguláris csapatok német vezényleti nyelvével! — továbbra is a magyar volt. Az 1808. évi II. törvénycikk azonban az eddigi nemesi felkelésekkel szemben egy eddig teljesen szokatlan függeléket is tartalmazott: a király a magyar nemesi felkelő haderőt az ország határain kívül is harcba vihette, ha az ellenség az ún. örökös tartományok bármelyikébe (Alsó- és Felső-Ausztria, Tirol, Karin

tia, Stayer) is betörne. A felkelési törvényben előírtak szerint elsőnek a hadiszolgálatra alkalmas nemeseket írták össze a vármegyékben. Az összeírásnak tartalmaznia kellett a nemesek vagyoni állapotát is, niert ennek alapján kötelezhették az illetőt lovas vagy gyalogos katonai szolgálatra, illetve ennek alapján állapíthatták meg, hogy ki szorul (felszerelés és ruházat dolgában) vármegyei vagy országos segélyre. A nemesi összeírások országosan összesített adatai szerint a fegyverfogásra kötelezett nemesek összlétszáma 30 289 fő volt, ezek közül azonban csak 3123 személyt lehetett lovassági szolgálatra kötelezni, s 27 166 nemest csak a gyalogsághoz oszthattak be. Mivel így a lovasság száma aránytalanul kevés volt, a kormányzat a vármegyéket arra igyekezett rábírni, hogy a lovasság számát — a kötelező létszámon felül, a vármegyék által vásárolt lovakkal - növeljék. A felkelési törvény kihirdetésekor elrendelték, hogy a nemesi felkelők és a vármegyék egyforma egyenruhát és felszerelést szerezzenek be mind a lovasságnak mind a gyalogságnak. Ez azonban csak terv maradt, s a felkelő nemesek többségében polgári ruházatukban, illetve szükség „egyenruhában" (pl. kékre festett vászon ingben, gatyában, stb.) szálltak táborba. Hasonlóan kedvezőtlen volt a helyzet a fegyverek ügyében is. 1808. október 29-én József nádor jelentette az uralkodónak, hogy a tervezett 35 ezer gyalogosból és 15 ezer lovasból álló magyar nemesi felkelő sereg számára — az óbudai, péterváradi, eszéki és károlyvárosi katonai fegyverraktárakban — nem áll rendelkezésre megfelelő számú és minőségű lőfegyver. A gyalogsági puskák zöme a lakosságtól elkobozott rossz, hadihasználatra alkalmatlan fegyver. 6