A Napóleoni háborúk és a magyar nemesség (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 2. 1992)

Praznovszky Mihály (irodalomtörténész, Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém): Két szerető szív a háborúban (Kisfaludi Sándor és Szegedy Róza élete a napóleoni háborúban levélváltásuk alapján)

ban már több mint két hete nem érkezett levél feleségétől, kétségbeesetten írja neki: „ ... ez olyan félelemmel és aggodalommal tölt el, hogy néhány nap óta sem dolgozni, sem aludni, sem enni nem tudtam nyugtalanságomban."

51 Testi vágyainak kifejezésére is költői fordulatokat alkalmaz. Sejtet, elhallgat, félbeszakít gondolatokat - szinte játszik azzal az érzéssel, milyen lesz az a pillanat, amikor feleségét megölelheti. „ . . . hogy is lesz majd, amikor visszatérek, Bodorfa-Rendek felé sietek, — a sümegi kastély romjait meglátom — egy utcában eltűnök — azután karjaidba vetem magam, aztán —".

52 (Furcsa módon amikor erről ír, levelében a magyarról német nyelvre vált át!) Gyakorta felidéződnek előtte a meghitt pillanatok, ábrándozik szerelmünk olly titkos óráiról, mellyekben örömest lelkemet is beléd lehelltem volna, hogy csak egészen Eggy lehessek veled . . ."

5 3 És a példákat sorolhatjuk tovább vég nélkül: ,JVIikor fogom magamat oldalad mellett kialhatni! mikor szikrázásig gyűltt tüzemet elolthatni!"

54 Pajzán megjegyzéseit nemegyszer szinte a történelmi anekdota köntösébe bújtatja. ,Azóta szegény Lujza már nem szűz! nem tudom sikoltott-e ő is olyan nagyot, hogy j — egész Francziaország összefutott volna? . . . És ha Napóleonnak a nászéjszaka annyira tetszett, mint nekem a mienké, úgy bizonyára a fél Európát nekünk fogja ajándékozni."

5 5 Szerelmes gondolatainak újabb bokra: csak egyszer térjen haza, soha többet nem válik el tőle: „ ... ha ismét ölelhetlek, hát fogadom, hogy sem a dicsőség, sem a hazafiság, semmi virtus — sőt még a menyország sem ragad ki többet karjaidból. Ki nem mondhatom, miként vágyok utánad."

5 Érzelmei soha nem látott erővel törnek fel belőle, szinte még ő is megretten ennek hevétől, főleg mikor úgy érzi, ezek ereje, tán legszentebb kötelességét, a haza szeretét és szolgálatát is legyőzi. „Hazafiuságom ideig óráig el tudta ugyan altatni szerelmemet, míg eggy valósággá forradván veled, egészen bírtalak, és öleltelek, de kilencz esztendei házi boldogságunk, szerelmünk emlékezete gyakran elfoglalván lelkemet, szerelmem most felly ül haladgya hazafiságomat annyira, hogy szép és nagy lelkedet esmérvén, szinte szégyellem magamat előtted — szégyenlem magamat magam előtt is."

5 7 Érzelmei betöltik mindennapjait, s némi túlzással, úgy érzi elhanyagolja kötelességét mert mindig csak feleségére gondol: „amig élek, mindég rólad gondolkodom, — téged szeretlek, — hozzád sóvárgok, — rajták búsulok, hogy szinte alig tudok néha dolgozni is, az bizonyos."

5 8 Az idő múlásával egyre inkább szeretne otthon lenni. Nem egyszer írja le ezeket a gondolatokat: „Mi leve belőlem falusi emberből! " majd: ,,Mi lett belőlem paraszt gazdából! " Ám ezek a sóhajok inkább dicsekvések, hiszen azt az örömöt, elégedettséget is jelzik, hogy előkelő körökbe került, „Mindennap a legnagyobb kalánnal kell ebédelnem a Monarchiában, valamennyi Császári Herczegekkel, és néha a Császárnéval magával is." (A császárné egyébként, teszi hozzá a maga falusi gazda módján: „szeretetre-méltó, szép egy menyecske.")

59 118