A Napóleoni háborúk és a magyar nemesség (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 2. 1992)

Praznovszky Mihály (irodalomtörténész, Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém): Két szerető szív a háborúban (Kisfaludi Sándor és Szegedy Róza élete a napóleoni háborúban levélváltásuk alapján)

Ugy látszik, szüntelen panaszkodása, férje neve, beosztása — esetleges közbenjárása - is segített neki abban, hogy ígéretet kapott a kvártélyozás megszüntetésére. De csaknem egy hónap telt el addigra, amíg november elején Alvintzi ezredes elhagyta házukat, és így ő kiadhatta az utasításokat a nagytakarításra. Igazságtalanok lennénk, ha csak ezt a kényeskedő asszonyképet ismernénk. Kérdés persze, mennyire kényeskedik az, aki értékeit, megteremtett, megszerzett javait védi. Joga van a panaszra, hiszen ő aztán igazán áldozatot adott a hazának: férjét tette ki a legnagyobb veszedelmeknek. Nem véletlen hát, ha leveleiből — reagálva férje híreire is — a béke utáni állandó vágyakozás olvasható ki. Legszebben így fogalmazza ezt meg július 4-én: „Fegyvereink győzelmét, ellenségeink megfékezését oly nagyon kívánom, mint minden más jóindulatú ember, de boldoggá csak a béke tehet ..." Októbertől kezdve nincs egyetlen levele sem, amelyben rá ne kérdezne: ,Jiogy állnak a dolgok a békével?" Miként férje tudósításaiban, nála is ez a fő téma. Elég volt a hosszú távollétből, a bizonytalanságból, a kiszámíthatatlan hadi vonulásokból, a gazdasági károkból — elég volt a háborúból: „már majd meghalok a várakozástól és a türelmetlenségtől". S amikor október 21én válaszol férjének, azt írja: nem bánja ő, hogy a béke feltételei nem lesznek előnyösek a számukra, az a fontos,hogy legalább vér nem folyik többé. ,,Végső ideje, hogy hazagyere" írja, mert hiányzik neki a férj, a gazda, a társ. A márciustól decemberig eltelt idő számára a hadi izgalmak ellenére is üres, kietlen volt. Pár esetben említi, szinte ki sem mozdult a házból: ,,úgy élünk itt, mint az apácák. Nagyon ritkán megyünk el otthonról, kivéve templomba. Promenádok most nincsennek, legalábbis nem kellemesek, és így egész nap otthon ülünk, olvasunk és dolgozunk" — írja Veszprémből július 14-én. 34 éves ekkor, tíz éve házas, ki vetné a szemére, hogy hiányzik neki a társaság, a szórakozás, a megszokott vidám élet. Nagy ritkán történik vele valami érdekes. Egyszer kirándultak Füredre, máskor Veszprémben sétáltak: ,,egy olyan romantikus, festőién szép tájon, hogy a világ minden angolkertje nem szebb . . .", s teszi hozzá, milyen szép verset tudna erről írni a férje.

44 „Héj, édes Rozim!" Levélváltásuk — amelyben két ember érzelmeinek, magatartásának, a világgal való kapcsolatának elemeit keressük — a politikai, hadi események rögzítésén túl — a boldog szerelem képét is felrajzolja. Boldognak kell neveznünk akkor is, ha tudjuk, hogy az elválás, a viszontlátás reménytelensége miatt ez az érzelem most látszólag boldogtalan, keserű. Csaknem hatvan levelét ismerjük Kisfaludynak, amelyet feleségéhez írt ebben az évben. Közben találkoztak is, töltöttek néhány napot együtt, de az elválás, a végleges elválás veszélye mindig előttük lebegett. Nincs egyetlen 116