Sebestyén Gyula emlékére (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 1. 1989-1991)

Gelencsér József: Megszégyenítő büntetések a Káli-medencében

forgalmú helyen a bűnöst kiültetni, kiállítani. Amint tette ezt a szegedi magisztrátus a XVIII. sz. végén két tehéntolvajjal, kiknek ráadásul a tehén bőrét is nyakukba kellett venniük, s az 50—50 botütést elszenvedniük.

1 ° A köveskáli szégyenkü felállítása, alkalmazása nyilván összefüggött az idézett vámosi rendelkezéssel. A közepén lyukas szégyenkő a református templom kertjében az oldalbejárat közelében ma is látható. Eredetileg toronybeli sisakközép volt, s csak később ásták le mostani helyére. (Bár egyesek tudni vélik, hogy korábban másutt helyezték el.) A szájhagyomány a használatával kapcsolatosan sokat megőrzött. A legáltalánosabb vélekedés szerint a lopó kat, csalókat, megesett fehérnépeket, paráználkodó asszonyokat ültették rá istentisztelet előtt és azoknak tűrniük kellett a gyülekezeti tagok elhangzó megjegyzéseit. A templom közelében lakó Gombás Dénesné Csekő Vilma (sz.: 1907) apósától, Gombás Gábortól úgy hallotta, hogy azt ültették rá bizonyos ideig, aki a falu vagy az egyház, illetve ezek rendje ellen tett, vétett. Különösen odakerült a megesett lány vagy a paráználkodó asszony. A templomba igyekvő férfiak, asszonyok pedig ezt-azt mondtak neki, hangosan szidták. Németh Lajos (sz.: 1898) úgy tudta, hogy „amelyik leány megbotlott", annak kellett ráülni, mikor a falu népe ment a templomba. Mások szintén a nők megszégyenítési eszközének tartották. Az elődök nyomán mondták, hogy míg a bűnösök közül a férfiakat a deresen vesszőzték meg, addig a nőket istentisztelet előtt a szégyenkőre kötötték, s a templomba menő, illetve onnét kijövő asszonyok leköpdösték őket. Ez utóbbi megszégyenítő büntetési módra vonatkozóan a népi emlékezet helyességét más területről származó levéltári adatok igazolják. 1720 decemberében Szamosújváron egy asszony törvénytelen gyereket szült, ezért megkötözték és a templom udvarán hagyták egy napig, hogy mindenki köpjön reá. Végezetül kiűzték a városból.

11 A szégyenkövek dunántúli alkalmazásáról az elmúlt években több adatot gyűjtöttem. Ennek nyomán Veszprém megyében, a csetényi, dudari szégyenkövekről, illetve a vigántpetendi szégyenpadról van tudomásom. A dudari gyülekezet 1798-ban épített templomának 1986. évi felújításakor, a templomkert rendezése során leltek rá a ledőlt, már csaknem elfeledett szégyenkőre. Felállították, eredeti helyére, a fiatalasszonyok bejárására szolgáló oldalajtó közelébe tették vissza. Az egyik presbiter, Jakab István (sz.: 1921) úgy hallotta, hogy hajdanában megszégyenítésül az állapotos leányokat ültették rá a mészkőből faragott alkalmatosságra. Az istentisztelet előtt már rajta kellett ülniük, s csak a többiek után mehettek be a templomba. A szégyenkövet az elődök nyilván tudatosan helyezték a fiatalasszonyok ajtajához. A szentbékkállai Vajai Istvánné Fater Etel (sz.: 1893) édesapjától hallott a vigántpetendi szégyenpadról. Ennek helye az utcán volt és azt ültették rá, aki valamilyen kisebb bűnt követett el. 54