Sebestyén Gyula emlékére (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 1. 1989-1991)

Gelencsér József: Megszégyenítő büntetések a Káli-medencében

A világi hatóságok mellett egykor az egyház is rendelkezett büntető hatalommal. A református egyház a XVI. sz. óta a parasztság (jobbágyság) és a nemesség életének meghatározott szférái felett gyakorolt ellenőrzést. Mindenekelőtt a hitéletre, illetve a családi-házassági életre figyelt, de esetenként hatáskörébe vont ügyeket más területekről is. Mindezt az eredményezhette, hogy a hatásKörök az egyházi és a világi hatóságok között jócskán elmosódtak, illetve a tiszta református falvakban — így a Káli-medence egy részében — a községi és egyházi kormányzás ugyanazon kezekben összpontosult. Az egyházi közösségek életét a zsinati kánonok, az egyházkerületi és egyházmegyei határozatok, a helyi eklézsiák statútumai, rendtartásai részletesen szabályozták. Az előírások érvényesítői, a fegyelmező munka gyakorlói a lelkészek mellett a XVIII. sz. végétől a presbitériumok, azt megelőzően a vizitációk, egyházmegyei gyűlések voltak. Az egyházi fegyelmezés virágkorának a XVIII. sz. számított, melyhez képest a XIX. sz. már a hanyatlást hozta. A becsületbüntetésekkel mind a világi, mind az egyházi hatóságok főként a pszichére kívántak hatni, de sok esetben testi fájdalmat is okoztak. Az eljárás nagy nyilvánosság előtt folyt, sőt az emberek tekintélyes része tevékeny szerepet vállalt a megszégyenítésben, hozzájárulva az elítélt meggyalázásához. A hatóságilag szervezett aktusban való tömeges közreműködés egyúttal azt a tudatot eredményezte, mintha maga a közösség büntethette volna meg a bűnt elkövetett tagját.

5 A széles nyilvánosság révén érvényesülhetett a speciális és generális prevenció, az elkövetcs, illetve a közösség visszatartása hasonló cselekmények véghezvitelétől. Kérdés ezek után, hogy mely megszégyenítő büntetéseket alkalmazták a Káli-me dencében? Pellengér, szégyenkö A megszégyenítő büntetések jelképe hosszú időn át a pellengér, más néven szégyenoszlop, szégyenkö, szégyenpad, bitófa volt, amelyet leginkább a község-, illetve városháza előtt, a főtéren, a piacon vagy a templom mellett állítottak fel. Nálunk a német példa nyomán elterjedt szégyenoszlopot már a XIII. sz.-ban alkalmazták. A Selmecbányái jogkönyv szerint a bírót vagy a polgárokat becsmérlőnek, a tisztességes emberekről, asszonyokról, szüzekről hazugságot állítónak három vásáros napon át kellett a pellengér mellett állnia. Közben hangos szóval hirdetni, hogy hazudott, és magát időnként szájoncsapni. A későbbi korokban is főleg a kisebb bűncselekmények elkövetőit állították ki a kő- vagy faoszlophoz, kitéve a környezet gúnyának, megvetésének, primitív tréfálkozásának. A pellengérre kerültet gyakran to5ü