Sebestyén Gyula emlékére (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 1. 1989-1991)

Petánovics Katalin: A zalai summásgyerekek munkába nevelése

A legrosszabb az volt, ha sem az apróságokat nem lehetett otthon hagyni, sem alkalmi munkára nem volt kilátás. Ilyenkor megkérték a summásgazdát, hogy engedélyezze elhozatalukat. Nem szívesen, de megengedte. Ők voltak azok a kis számfeletti lelkek, akik mint apró batyuk gubbasztottak a szekerekre halmozott csomagok tetején, s ide-oda gurulva aludtak a nyikorgó, nagyokat fékező vagonok sarkában.

8 Belőlük lettek a szakácsnők kis konyhamalacai, akik fát hoztak be, s egyéb apró tevékenységgel ütötték el a napot a szakácsnő vagy a summásgazda gyerekei között. Akivel nem bírtak, azt előbb-utóbb haza kellett vinni. A summáscsapat sem örült a gyerekeknek, bár elnézték.

9 Ezek a kicsik sokat szenvedtek a hidegtől, gond volt a tisztálkodásukkal és még az is előfordult, hogy az istállókból, akiokból átalakított szállásokban nyüzsgő patkány megharapta valamelyiket.

10 A 4—5 éves kis megtűrtek mindig lábalatt voltak. Bizonyára többször lökték őket odább a munkájukat végző szakácsnők, mint amennyi simogatást, jó szót kaptak. A szülők alig várták, hogy a kicsinyek 4—5 évesek legyenek, és megtanítsák őket az első kötelességeikre, hogy aztán halálukig cipeljék az egyre súlyosabb kötelességek terhét. Különösen a kislányok sorsa volt nehéz. A 4—5 éves gyerek vigyázott kisebb testvérére, megetette, húzta-vonta magával, amerre csak ment. 6—7 éves kortól legfőbb munkájuk a libalegeltetés volt. Megyeszerte szinte minden család tartott több-kevesebb libát. A kislányok nemcsak saját libájukra, hanem másokéra is vigyáztak, egy kis gyümölcs, étel, néha 1—1 darab ruha fejében. Délben az együtt legeltető gyerekek felváltva őrizték egymás libáit, amíg hazaszaladtak ebédelni. Ha otthon volt az édesanyjuk, akkor főtt ételt ettek, ha napszámban volt, akkor levágtak egy karéj kenyeret, megzsírozták, vöröshagymát haraptak hozzá és kész volt az ebédjük. Csemegét meg találtak a mezőn, erdő szélén. 6 évesen csalánt szedtek az állatoknak, s az elkészített moslékot eléjük öntötték. 6—8 évesen beavatták őket a könnyebb mezei munkába. Kukoricát fatytyaztak, a kiásott krumplit kosarakba szedték, elvitték az előre elkészített ebédet a mezőre, füvet szedtek az állatoknak és száraz fát gyűjtögettek az erdőn.

1 * Azt is tudták, hogy ez tilos és arra is kioktatták őket a felnőttek, hogy mit kell mondani az erdésznek, ha el akarja tőlük venni a fát.

12 Mert megtanulták saját kárukon; hogyan kell kijátszani a nagybirtokok őreit, akik szenvtelenül kiöntették velük az epret, a gombát, és szemük előtt rátapostak, hogy soha ne feledjék el. Hát nem is felejtették el soha. A 8—9 éves kisfiúkat odaadták más faluba kiskanásznak, kisgulyásnak, hogy ételüket, ruhájukat megszolgálják. Ha egyikük-másikuk nem bírta a bánásmódot, s védelemért, jó szóért hazaszökött, még azon nyomban viszszavitték a szülők, nehogy a gazda mást vegyen fel helyette.

13 S ezek a 9 évesek ha elég ügyesek voltak, apjuk mellett serénykedtek az erdei mun63