Vajkai Aurél: Nagyvázsony. Bakonybél. Szabadtéri Néprajzi Múzeumok Veszprém megyében (Veszprém, 1970)
KENYÉRSÜTŐ KEMENCE A KONYHÁBAN szőlőhegyekben madarak riasztására használatos, a faluban inkább nagypéntektől a feltámadásig kerepeltek velük a gyerekek utcahosszat, a harangot pótolva. A kamrában végeredményben sok minden megfér, békés együttélésben, így a földön egykori fő^ö edények, napjainkban inkább lekvártárolásra használva, aztán fa zsíros vendől. A kis gyerekre utal a kukoricacsuhé fonatú ülőkével ellátott gyereks^ék. Erről a vidékről nem hiányozhatott a fejtekercs, amit az asszonyok fejükre tettek, ha kosarat vittek a fejükön a piacra. Még megemlíthetjük a régimódi sarló alakú s%őlőmets%ökéseket, amik e nemes növényünk termesztésére utalnak. A szőlő mediterrán növény, de a XVIII. században több helyen a Bakonyban is kísérleteztek a szőlő meghonosításával, így Nagyvázsony környékén, a csepelyi dombon. Azonban a kísérlet nem vált be, ahogy a múlt század végén is a filoxerától elpusztított Balaton menti szőlők gazdái ugyanitt, Nagyvázsony mellett eredménytelenül próbálták a szőlőt meghonosítani. Azonban ha a szőlő itt, a Bakonyságban kevésbé is sikerült, a nagyvázsonyiak mégis szereztek szőlőterületeket a XVIII. század fordulóján, a Balaton-felvidéken. Általában azt mondhatjuk, hogy a Balaton feletti szőlőhegyek nagy részben a hegyeken túl fekvő községek birtokai és nem az alattuk levő Balaton melléki falvaké. Mindezek alapján érthető a szőlőmetszőkések sorozata házunkban. A bolthajtásos, aránylag nagy pincében ismételten