Vajkai Aurél: Nagyvázsony. Bakonybél. Szabadtéri Néprajzi Múzeumok Veszprém megyében (Veszprém, 1970)
mint pl. a mélyítésre, fölhajtásra, szűkítésre, domborodások kiverésére stb. Fából is volt nagy kalapácsa, a sulyok. Az üllők közül a kovács, lakatos üllőivel azonosak voltak azok, amiket a kovácsolásra használt. A rézműves speciális üllője a horgas üllő volt: egy-másfél méter hosszú, négy-öt cm vastag vasrúd, mindkét végén felgörbülő nyújtványokkal. Ez a vasrúd középrészénél vastag fatönkbe volt foglalva faékekkel, ilyen üllőket láthatunk a nagyvázsonyi műhelyben is. Hasonlóképpen megtalálható itt a s^drasüllő: a függőlegesen álló vasrúd. A gazdag szerszámanyaghoz tartoztak a különböző fogók, körzők, leme^pllóvdgók, cine^S, tűzhely és fujtató, satupad és még sok kisebb szerszám. A rézműves eljárásai közé tartozott, hogy a sekély mélyedésű kerek üstfeneket a tőkére fektetve nyújtva, mélyítve, üstté alakította. Kalapálás közben a réz elveszti lágyságát, ezért közben a kovácstűzben izzítással, majd hűtéssel lágyította. Művelete volt még a forrasztás, a szögkötés. Mesterünk legfőképp üstöket készített, ilyen, domborulatán cifrázott üst szerepel cégérként is a bejárat felett. Újabban permetezők, bojlerek javításával, edények cinezésével, foltozásával is foglalkozott. MŰHELYABLAK