Vajkai Aurél: Bakonybél. Szabadtéri Néprajzi Múzeumok Veszprém megyében (Veszprém, 1970)

ekkor kapja a legtöbb falu templomát, ekkor épülnek fel a gondozott kertek, parkok közt a kisebb kúriák, nagyobb kastélyok. Mindezek alapján feltehető, hogy falvainkban is ekkor indul meg a nagyobb arányú népi építkezés. Az se hagyható figyelmen kívül, hogy a Ba­konyság, a Balaton-felvidék több falujának kiváltságos, kisnemesi, tehát vagyonosabb, kultúráltabb lakossága van s mindez az építkezés formájában, sőt még a bú­torzatban, a berendezésben is megnyilvánult. A ma még fellelhető, biztosan a XVIII. században épült (évszám­mal ellátott) ház legtöbbje kisnemesi építtetőre vezet­hető vissza. A kisnemesség épületei — a még meglevő emlékek alapján ítélve — jól megszerkesztettek, formailag har­monikusak, szépek, s a maguk idejében aligha marad­tak el a városi polgárság egykorú épületeitől. Az e kor­ból származó leírás azonban azt is megemlíti, hogy „a parasztok hajléka csak a legszorosabb szükségletekre s nagyon alacsonyra van építve." A kiváltságos kisnemesi falvak építkezésének jelen­tőségét hangsúlyoznunk kell, mert ez a forma kétség­telenül hatott a jobbágyság, a szegényebb néprétegek építkezésére is, s talán ennek tulajdonítható, hogy or­szágunkban úgyszólván a Bakonyban és a Balatonfel­vidéken találjuk a legtöbb, a legváltozatosabb meg­oldású, a legszebb népi építészeti műemlékeket. A Ba­laton melléki szőlőhegyekben nemesek, előkelők épí­tenek nagyobb présházakat, s mindezen építő tevé­kenység kihatással volt az egész népi építkezésre. A község, a település régiségére utalnak a szabály­talan falualaprajzok, a rendetlenül futó utcák, a zsú­foltság, hisz akad olyan kisnemesi község, ahol egyet­len közös udvarú úgynevezett „köz"-ben tizenhárom ház követi szorosan egymást. Az utóbbi település képét a nemzetségbeli megtelepülés alakította ki, családi bir­toklás és osztozkodás útján szaporodtak meg e kis házak a közös udvarban. A mi vidékünk népi műemlékeinek legfeltűnőbb és legjellegzetesebb része a különböző megoldású, leg­többször ívelt, oszlopos, bolthajtásos folyosó, a tornác vagy itteni szóval: a gádor, a gang. Ezek képeit láthatjuk sűrűn felbukkanni a néprajzi, építészeti szakmunkák­ban, s ilyen szerkezetű épületeket képviselnek részben a Veszprém megyei Skansen házak is. A ház lényegét azonban elsősorban a tüzelőrendszere határozza meg, sőt bizonyos mértékben ez hat a forma­kialakításban is, éppen ezért szükséges a népi épületek leírásánál elsősorban ezzel a kérdéssel foglalkozni. A régebbi házak tüzelőrendszerük alapján két cso­portba oszthatók: füstös és szabadkéményes házak cso­portjába. A füstös ház kéménytelen, a füst részben a mennyezetbe vágott kis nyíláson, részben a konyha­ajtón hagyja el a helyiséget. Mindenesetre kezdetleges szerkezetű épület, a konyhája töméntelen kellemetlen­séggel jár, rossz, esős időben alacsonyan áll benne a füst, marja a szemet, azonfelül nem lehet közvetlenül a konyhából a szobába lépni, csak a gádoron (tornácon) keresztül. Annyi haszna azonban van a füstös háznak, hogy a padlása kitűnő húsfüstölő. A füstös házak mé­retben, belső beosztásban általában megegyeznek egy­9 mással: két vagy három helyiségűek, az egyik a kony-

Next

/
Oldalképek
Tartalom