„...Illő hozományokkal felszerelve...” Kiss Ilona magángyűjteményének textíliái

Szigorú szabály írta elő, milyen korú halott alá milyen színnel díszített lepedőt kell teríteni... Valamennyi halottaslepedő két darab, két méternél hosszabb... anyagból készült. A két anyagot három-négy ujjnyi széles vett csipke fogta össze. Az ősi mintát csak az egyik végére varrták. Ha készen volt a hímzés, alá arasznál szélesebb... csipkét varrtak. Ezt néha úgy horgolták rá... Ilyen díszes lepedő törvényszerűen volt minden házban. Igen tisztán, gondosan vasalva, összehajtva, betakarva ott volt a ládában. Pillanatok alatt elő lehetett szedni. Az ágyra úgy terítették, hogy a magas lábú ágy széléről a hímzés és az igen szép csipke majdnem a földig ért... A gyönyörű lepedők egyszeri használatra készültek... Amikor még eltemették ezeket is, velük együtt férfiak tették bele a koporsóba a másvilágra költözöttet úgy, hogy a halottaslepedő hímzett, csipkés része nagyon gondos, egyenes vonalban kihúzva, kívül maradt..." (Kiss Ilona) Nyárádon az utolsó, aki régies módon „fejből" varrta a halottaslepedő hagyományos mintakincsét, a két világháború között élt Mórocz Mária, „a nenne" volt. A halottaslepedők használata a végtisztességhez tartozott, eleven emberi kapcsolaton nyugodva. A közösség egészséges, elfogadott normarendszere lehetővé tette az elköltözöttnek a tisztesség megadását, mert e közösségek életét még Isten jelenlétének érzése és a lélek végső számadásának tudata töltötte be. A halál tényét a lélek halhatatlanságában való hit megnemesítette.