Koncz Pál: Papírmívesség és könyvművészet Veszprém megyében a 18-20. században (Veszprém, 2017)
Tanulmányok - Epilógus
SÍRKÖVEK A FELSŐÖRSI REFORMÁTUS TEMETŐBŐL A földtörténeti ókor (Paleozoikum) utolsó negyedében, „a permi korszakban létezett hidegtűrő növények lenyomatai határozzák meg azt a kemény, vörös színű homokkövet, mely a Balaton egész É-i partján végigvonul: Vörösberény - Almáditól kezdve egészen Badacsonyörsig. Ez a vörös homokkő szép, mély meleg színével, fagyállóságával pompás mű- és épületkőnek bizonyult"} Geológusi meghatározás szerint2 Balaton-felvidék építőkövei közül „az egyik legjelentősebb és egyben legkorábbi [kőfajta] a perm időszak második felében (270-250 millió éve) keletkezett. [...] Jellegzetes vörös színe a szemcséket filmszerűen bevonó hematittól - Fe20} összetételű vasásvány - ered, szilárdságát pedig a kovás kötőanyag biztosítja. [...] A jelentősebb bányákból (Balatonalmádi, Alsóörs, Balatonfüred, Balatonrendes) óriási mennyiségű követ fejtettek ki az évszázadok során. [...] E bányák melletti településeken szinte kizárólag a vörös homokkövet használták építési célra." A Balaton-felvidék más területein is nagy bőségben találhatók építőanyagként, sőt szobrászati faragnivalóként alkalmas kövek. E kőben való gazdagság kifejezésre jut a helynevekben is, pl. a Káli-medence területén Kueskal (1341), Kukut (1338; Kőkút, ma Kékkút).3 Szigliget környékén 12. századi adat szerint négy mansio az almádi monostor számára termelt követ. Már a római korban természetesen használták e helyben bányászható vörös követ Felsőörs közvetlen térségében is, amint azt pl. az ürgehegyi Főszőlők területén azonosított villa levéldíszes oszlop-leletei is bizonyítják.4 A település legjelentősebb értéke, a 13. század elején alapított világi prépostság Bűnbánó Mária Magdolna temploma is természetesen e kőből épült. Ismeretes, hogy a korábban oklevelekben egységesen kezelt Örs falu 14. századra Alsó- és Felső Örsre vált szét, s utóbbit a közelében művelt kőbányái révén nevezték még KŐVAGÓ-örsnek, vagy VAGÓ- örsnek (illetve Nagy-Őrsnek, Zalavég-Örsnek).5 A kőbányász régi elnevezése, a kővágó először 1341-ben fordul elő Felsőörs egykori nevében (Kwuagowrs). 13-15. századi adatokból kitűnik, hogy Alsó- és Felsőörs környékén folyamatosan jelentős kőkitermelés folyt. így a két Örs vidéke a második olyan kőbányászással foglalkozó központ, melynek bizonyára jelentős szerepe lehetett az északi partvidék föllendülő 12-13. századi kőépítészete kialakításában.6 Mivel Veszprém közvetlen körzetében építésre alkalmas kőanyag valójában nincs, a közeli őrsi, már ősidőktől fogva bányászott, kiváló minőségű és jól faragható vörös követ használták a veszprémi Min- denszentek-vár erődítésére is a tatárjárás után. A Veszprémbe vezető utat kőhordó útnak („viam Keuhordovth dictam") nevezték.7 Felsőörs határában 1832. évi forrás szerint „márványbánya" működött, melynek köveiből ajtó- és ablakkereteket, valamint sírkereszteket készítettek.8 Alsóörs életében is kiemelkedően fontos volt a kőfejtés. A falutól északra elterülő Nemesség erdeje nevű erdős domboldalon kőbányászás közben őskori kővésőket leltek.91290-ben és 1313-ban a falu határában malomkőfejtő helyet említenek („ubi lapi- des ad molandum excidi consuereunt"), amely lehetséges, hogy a Somlyó-hegy aljára lokalizálható.10 A veszprémi káptalan, a nagyprépost és a helybeli nemesek között létrejött 1818. évi szerződés kikötötte, hogy vöröskövet ingyen csak helybeli fejthet, saját használatára. Ha el akarná adni, szekerenként 3 krajcár taksát köteles fizetni.11 Az 1857-ben készített „aránytagosítási egyezségben" - a község határában elterülő földesúri és volt jobbágyi földek tagosításának szabályozásában - az addig is működő kőfejtőnél két hold területet közös használatra jelöltek ki.12 Az összeírásokban nem szerepeltették az iparosok (kovács, takács) között a kőfejtéssel foglalkozókat. Az 1900. évi iparos statisztika egy kőművest (nem kőfejtőt, illetve kőfaragót!) regisztrált Felsőörsön, de nem említette azt a két kőbányászt, - Angyal Jánost és id. Angyal Imrét 357
