Koncz Pál: Papírmívesség és könyvművészet Veszprém megyében a 18-20. században (Veszprém, 2017)
Tanulmányok - Restaurálás és műtárgyvédelem
Beriszló Péter püspök EPITÁFIUMI FARAGOTT SÍRKÖVÉNEK REKONSTRUKCIÓJA' A tárgy leírása és történeti háttere A lelet 1972 őszén a veszprémi Várhegyen, a Vár utca 37. számú, ún. Dravecz-ház előtti úttest alól került elő. A töredékek különböző törmelékrétegek alatt, a járdaszinttől kb. 140-150 cm-el mélyebben feküdtek, friss törésfelület nélküli, tehát már eredetileg töredékes anyagként. A leletmentésről Palágyi Sylvia, a veszprémi Bakonyi Múzeum régésze 1973. július 27-én jelentést és helyszínrajzot készített. A faragott kőlaptöredékekből rögtön megállapítható volt, hogy azok egy egyházi személy reneszánsz ízlésű címerének részei. A lófejfor- májú pajzsdarab és a püspöksüveghez tartozó, kereszttel díszített, rojtozott végű szalag kétségtelen jelei voltak ennek. A címerpajzs hasított mezejének megmaradt (heraldikailag) bal felén két, egymással keresztbe tett egyenes kard látható, markolatukon egyenes keresztvas, a markolat végén gombfej. A két meztelen kardpenge között ötszirmú rózsa, a pajzs jobbfelében három balharánt pólya indítása közül kettő maradt meg. A pajzstól jobbra reneszánsz szalagdísz hullámos vonalban. A címeres kőlap eredeti szélessége 80-85 cm körül lehetett, ha figyelembe vesszük a pajzsot felező hasítóvonal és a kőlap széle közötti távolságot. A pajzs eredeti szélessége 63 cm, hosszúsága pedig 80 cm volt. Az egész réteges kőlap vastagsága 8-12 cm. A megtalált darabokból ösz- szeillesztett lelet legnagyobb szélessége 53 cm, hossza 86 cm. Beriszló Péter (Trogir, 1475 - Korenica, 1520) horvát, dalmát, bosnyák bán, majd veszprémi püspök, királyi kincstartó, vránai perjel volt. Törökök ellen vívott harcban esett el. Mint veszprémi püspököt, a veszprémi székesegyházban temették el. Címere egy 1511-ből való pecsétről ismert: hasított pajzs, jobb mezejében három balharánt pólya, bal mezejében két, hegyével lefelé néző, keresztbe tett nyílvesszőnek látszó, de minden bizonnyal az imént említett kard látható. A két keresztbe tett kard mint a Beriszlók ősi címerképe, a család kihalása után is tovább élt a Beriszlókkal rokon, ugyancsak trogiri két család, a Domitio és a Statileao család bővített címerében. Hogy a Beriszló címertöredék valóban sírkőhöz és nem egy építési emléktáblához tartozik, azt nem csak mérete teszi valószínűvé, hanem Beriszló Péter életrajza is. A sírkőfelirat csaknem teljes szövege két helyen is fennmaradt: Martinovich Tomkó János sebenicoi kanonok munkájában, illetve egy aláírás nélküli levélben, amely Bornemissza Pál erdélyi püspöknek szól, és amely a sírkő szövegének pontos rögzítésén túlmenően arról is tájékoztat, hogy a felirat püspöksüveggel ellátott faragott címerhez tartozott a sírkövön. Beriszló Pétert Statileo János felsőörsi prépost temettette el, aki közeli rokonságban volt a püspökkel. Statileo János címerében fontos ősi elem a rózsa; Beriszló Péter pedig már életében is így, a Statileok rózsájával kiegészítve használta címerét. Az ilyen címerbővítés abban a korban nem volt egyedülálló. A sírkő címerének formája különleges. Hatszögletű, ún. lófej-pajzs, amelynek négy függőleges irányú oldala enyhén ívelt. Tehát a pajzsmező középtája, illetve élei egy szintben vannak, de közöttük homorú vonulat van. Míg lófej-pajzsokkal műépítészeti emlékeken és hártyakódexek miniatúráin gyakran találkozunk mint uralkodó befoglaló formával, addig sírköveinknél csak egy esetben találkozunk ilyennel, Máriássy István szepesi és sárosi alispán 1516-os sírkövén. Az építési emléktáblák mindig nyolc- vagy kilencszögletűek. Csak építődíszként fordul elő hatszögletű, ún. olasz reneszánsz kartus. Ezeknél a forma kissé homorú megoldása, a szélek, illetve 329
