Koncz Pál: Papírmívesség és könyvművészet Veszprém megyében a 18-20. században (Veszprém, 2017)
Tanulmányok - Restaurálás és műtárgyvédelem
D K ( 19. SZÁZADI SZÓI NYV RESTAURÁLÁSA timsó jellegzetes komponensének, az alumíniumnak a jelenlétéről, ami a reakcióban rózsás piros komplexként jelenik meg.6 A könyv papíranyagának egységességét mutatta meg az is, hogy az egész könyvtestben csupán egyetlen vízjel ismétlődik mindenütt, s a merítőszita is azonos. Az egyes vízjelrajzok és a szitaméretek között nincs különbség. Finom rajzi részleteltérések mutatkoznak ugyan, de ezeket indokolja, hogy a papiroskészítés során legalább két, lényegében azonos szitát, szitapárt használtak felváltva („kétputtonyos papírmalom").7 A vízjelrajz egyik eleme 140 mm magas, koronás magyar címer (mint főelem, rendszerint a bal konc közepén), másik a papírkészítő mester vagy legény monogramja: L. W. Az általunk eddig megismert papírtörténeti publikációkból nem kaptunk feloldást személyére, s így a készítés helyére sem. A merítőszita finomhuzalainak, bordáinak átmérője 0,8 mm -100 mm-en 64 db az 1 mm átmérőjű merevítők távolsága 30 mm (5. kép). A könyv állapota restaurálás előtt Funkciójából adódóan, a tartós használat következtében igen rongált állapotban volt. Az előzékek, majd a gerinclemez elvált a könyvtesttől, a tábla belső szélére ragasztott zsinegbindek kicsúsztak, illetve tőben elszakadtak, így a könyvtest és a kötés kapcsolata megszűnt. A gerinc eny- vezése és kasírozása nem állhatott tartósan ellen az erőteljes mechanikai igénybevételnek, melyet a viszonylag vaskos szótárkönyv szüntelen forgatása jelentett, ezért az eredetileg gömbölyített hát fellazult és az első-utolsó ívek elcsúszása után homorú ívben megvetemedett. Az arctáblán, Szászy Sándor neve mellett szereplő 1876-os évszám is jelzi, hogy a könyvet legalább 70 évig használták. A borítóbőrön karcolások, kopott felületek, kike- ményedett tinta- és zsírfoltok mellett szürkésfehér penésztelepek voltak. A barka erősen töredezett, különösen a gerincfelületen pikkelyesen felvált (6. kép). A nyílásban, a sarkokban és a láborom táján nagyobb hiányok mutatkoztak. Az előzékek repülőlapjai elkallódtak, a tükörlapok is hiányosak. A könyvtest papíranyaga szakadozott, a sarkokon és az ívhajtásokon igen szeny- nyezett volt. Több helyen fekete és lilás-szürke anyagcseretermék jelezte a korábban aktív gombafertőzést; színtelen penésztelepeket UV fényforrás alatt figyelhettünk meg, ahol fluoreszkáltak. A papír kémhatását pontos műszeres vizsgálatok nélkül, csupán indikátorpapír-kontaktussal mértük; kiforrázott desztillált vízzel külön-külön nedvesítve a felületeket, tízperces összepréselés után olvastuk le a színskála szerinti értéket; pH 6-6,5. (Stephan, illetve Macherey-Nagel indikátor). A könyvet korábban tartós vagy többszöri nedvesség érte, amit a nyirkos felületen megtapadt, majd részben oldódva migráló por vashidroxid- tartalmú barnás foltjai, térképesedései jeleztek. Munkánk célja a károsodások kompenzálása, az anyagok tisztítása, konzerválása volt. Mindezen túl a hiányok pótlásával a meggyöngült anyagrészek megerősítésével, az eredeti technikát szem előtt tartó újratűzéssel és -kötéssel kívántuk elérni, hogy a szótár rendeltetésének is újra megfelelhessen. Munkamenet Először a borítóbőr megfelelő konzerváló-, illetve kiegészítő anyagának megválasztása érdekében meg kellett határozni a bőr nemét, típusát és cserzésének jellegét. Makroszkopikus felületi képe alapján a barkarajz juhbőrre vallott. A megközelítőleg egyforma átmérőjű szőrtüszőnyílá- sok helyenként kettős, hullámos-soros elrendeződésében kisebb csoportokban állnak. Sűrűn szórt szőrképet adnak; 10 mm-es szakaszon átlagosan 15 ilyen csoport számlálható meg. Igen nagy a hasonlóság egyes juh és tenyésztípusok és a kecskebőrének barkarajza között, különösen ha a juhbőr fiatal példányból származik, ahol az első pehelyszőrök apróbb kísérő szőrtüszői is jól látszanak. A megkülönböztetést itt az tette lehetővé, hogy a szótár vizsgált borítóbőrén a nyílásméretek közel egyformák, a szőrtüszők meredekebb szögben futnak a felszínre, mint a kecskebőrökön. Tárgyunk esetében kifejlett gyapjas juhbőréről lehet szó.8 A könyvkötészeti célra is alkalmas egyik juh készbőrtípus volt az ún. „bastarde", melynek fő jellegzetessége, hogy a barka nyújtásával, hengerelésével alakítják ki. A művelet következtében, a nyújtás irányától függően a szőrnyílás csoportok még határozottabban elkülönülnek. Nagyon valószínű, hogy jelen esetben ezzel a típussal van dolgunk. Mivel kiadásának idején nem különösebben kiemelkedő reprezentatív könyvről, hanem viszonylag tömeges kézikönyvről van szó, érthető, hogy egyszerű, olcsó anyagokat használtak fel a kötéséhez. 309
