Koncz Pál: Papírmívesség és könyvművészet Veszprém megyében a 18-20. században (Veszprém, 2017)
Tanulmányok - Restaurálás és műtárgyvédelem
A D és V betűk másolatait a kolozsvári Heltai- Hoffgreff nyomda is alkalmazta.22 IV. 28x30 mm. Vízszintesen sávozott háttér előtt puttók, növényi díszítő elemek: A, E, G, H, I, K, L, M, N, O, P, R, S, T, V, W, Z = 17 db. V. 46x46 mm. Vízszintesen sávozott háttér előtt puttók, növényi díszítő elemek: A, D, E, H, I, N, P, V, W, Z = 10 db. VI. 26x26 mm. Sávozás nélküli, stilizált növényi elemekkel kitöltött mezőben: A, B, Dl, D2, E, F, G, H, I, K, L, M, N, P, R, S, T, V, W, Z = 21 db. Az első három darabjai kevésbé finom rajzo- latúak, míg a 4. és 5. típus igen magas színvonalon metszett, finom és művészi rajzolatú figurális kompozíciók sorozata. A hatodik éles, tiszta rajzolatú fémklisé-sorozat, tehát nem fametszet dúc. Részletes tárgyleírás A könyvtest papírjának ívmérete: 416x320 mm, az oldalméret: 320x208 mm. A könyvtest vastagsága (gerincszélesség) restaurálás előtti állapotban 75 mm. A leválasztott borítóbőr kiterített gerincszélessége 90 mm. A fatáblák mérete 335x214 mm, átlagos vastagságuk 5 mm. A kiterített borítóbőr mérete a beütésekkel (behajtásokkal) együtt kb. 580x380 mm. A fólió méretű, 480 háromlapos (12 oldalas) ívekből álló könyvtestet dupla kenderzsineg bordákra len cérnával fűzte föl az egykori könyvkötő. A gömbölyített háttal és enyhén ereszre verve megformált gerincet híg enyvvel beecsetelte, majd vékony lenvászonnal a bordaközökben lekasírozva rögzítette. Az egykori (általánosan alkalmazott) dupla varrt oromszegő az idők során elkallódott, de nyomát meg lehetett találni. Kötése fatáblás, vaknyomott bőrborítású. A gyalult és élszedett bükkfa táblák kódex technikával vannak a könyvtesthez rögzítve; a dupla bordazsinegek furatpárokon átbújtatva hársfakockákkal beékelten vannak rögzítve.23 A bordazsinórok rögzítése előtt a táblák beállításához kisebb vellum pergamen darabokat ragasztott a kompaktor a gerinc és a táblák közé. Ezek a másodlagosan felhasznált töredékek az íráskép alapján 15. századiak. A borítóbőrt konzerváláshoz szükséges volt leválasztani. Ekkor a feltárt fatáblák külső felén középen súrlófényben jól megfigyelhető volt egy, a jelenlegi kötés díszítésétől eltérő rombusz-forma motívum, melyet egykor a korábbi kötésbőrbe préselhettek. Ez kétségtelenné teszi, hogy a fatáblákat másodlagosan használták Restaurálás és műtárgyvédelem fel a Biblia kötéséhez. A fatáblát tehát eredetileg olyan könyvkötéshez alkalmazták, melynek bőr, vagy pergamen borításán középen álló rombusz alakú díszítmény szerepelt, akárcsak a középkori kódexkötések hagyományos középső fémvere- te. Csakhogy plasztikusan domborított fémdísz helyett csak arra emlékeztető (aranyozó vagy vaknyomó) klisé kötésbőrbe-préseléről volt szó. A fémveret nem nyomódott volna be a fatáblába, egykori meglétét a táblán csak felerősítésének szögnyomai őrizték volna meg. A tábla ferdén gyalult él-kiképzése a sarkokat érintetlenül hagyta, ami azoknál a kötéstábláknál volt használatos, amelyeken a sarkokra védő fém veretek kerültek. Ez a momentum a középklisés bepréselt folttal együtt ellentmondásos, hiszen egykori sarokveret felerősítésének sincs nyoma kötéstáblánkon. A kötésbőr alól föltárt faanyag dendrokronológia grafikonjának elkészítése lehetővé tette korának megközelítő meghatározását, miszerint kb. száz évvel korábbi, a 15. század közepén kivágott bükk felhasználásáról van szó.24 A fa táblákat tölgy fa- kéreg-cserzésű juhbőrrel borította a mester, az arctáblák élébe vert vastüskékre záródtak a háttáblán rögzített bőrszíj pár vas kapcsai. Az egykori sertésbőr szíjaknak csak kicsiny töredéke maradt meg, tehát a kapcsok is elvesztek, csak a vastüskék bizonyítják, hogy nem bronz vagy sárgaréz kapoccsal záródott a kötéstábla. A könyvtest anyaga zömmel lenrost alapanyagú rongyból merített jó minőségű papír. Vízjelei alapján 12 féle papírt használt fel a wittenbergi Lufft-nyomda. A különböző vízjelek száma nyolc, egy kilencedik papiros vízjele nem azonosítható, de a merítőszita sűrűsége eltér a többitől, tehát azoktól eltérő készítmény. Nyolc vízjel közül háromnak sikerült azonosítani szitapárját (a rajzolat finom eltérései alapján), ami arra utal, hogy egy-két puttonyos kis malmok készítményeit alkalmazta a nyomda.25 Az alábbi papír-listában a sorszám utáni első szám a szitamerevítő, alátámasztó (függőleges) bordák számát adja meg, a második pedig a szitaszövet 10 mm-re eső finomhuzalainak számát jelenti. A vízjelek ezúttal minden esetben a papírív bal konc (az ív-fél hagyományos szakneve) közepén értendők. (I. tábla) 1. 23 db. merevítő, 12/10 mm szitasűrűség. Vízjele M betű, középtengelyében felfelé mutató nyíl. Közel húsz lap szétszórtan az Ujtestamen- tumban, pl. 261. p. 2. 21 db., 13/10 mm. Vízjele háromágú korona, ágai háromkaréjosak. Pl. Ószövetség 321. p. 284
