Koncz Pál: Papírmívesség és könyvművészet Veszprém megyében a 18-20. században (Veszprém, 2017)
Tanulmányok - Könyvkötők és könyvkötéstörténet
Imre Géza ajkai nyomdász és könyvkötő Imre Géza a hároméves tanonciskolát 1929- ben jeles eredménnyel fejezte be, ugyanekkor elvégezve a polgári iskola IV. osztályát is. A gyakorlati tanoncmunkát tehát 1926. május 1-től 1929. november 1-ig folytatta Huss Ferenc nyomdájában. A november 8-án megtartott tanoncvizsgán kitűnő előmenetelt tanúsított nyomdász-segéddé nyilvánította Tamás Ferenc, a Devecseri Járási Ipartestület vizsgabiztosa és Böröcz János ipartestületi elnök (1. kép). A felszabadult segédnek munkába állásához szüksége volt munkáltatói igazolásra, melyet számára Huss Ferenc 1930. február 27-én állított ki (2. kép). A bizonyítvány alsó felén utólag, átjavított 1934. május 29-i keltezéssel egy kiegészítő bizonyítvány tanúsítja, hogy Imre Géza a Huss- nyomdában töltött másfél éves tanoncidő után még további két éven át szakbavágó munkát végzett a könyvkötészetben is. Ez az 1934-es dátum esetleg arra enged következtetni, hogy ezen igazolásra egy, az önálló nyomda alapításának engedélyeztetéséhez, vezetéséhez feltétlenül szükséges mestervizsga letételekor volt szükség; legkésőbb 1934-ben, az ajkai Imre-nyomda nyitása előtti évben. A felszabadult segéd 1930. februárban elvesztette devecseri állását, Budapestre ment munkát keresni. Március elején a biztosabb elhelyezkedés reményében felkereste a Nyomdász Szakegyletet. Ekkori fogalmazványában leírta, hogy korábban még sosem hallott a szakszervezet előnyeiről. A belépésre egy (ajkai) bányamunkás adott tanácsot. Tanoncideje alatt a devecseri segéd nem helyeselte volna a szakszervezeti tagviszonyt.11 Tagsági könyve már nincs meg. Még a nyár folyamán sikerült elhelyezkednie egy szolnoki nyomdában. 1931 első felében itt sorozták be, s kapott kiképzést is Szolnokon. Júliustól már a következő év derekáig Székesfehérváron volt nyomdászsegéd. Innen Pécsre került, az Egyház- megyei Nyomdába. Özvegye visszaemlékezése szerint itt tanulta meg Imre Géza a héber szedést és a zenei kották szedésének fogásait. 1933-ban ismét behívták a katonasághoz. Hadgyakorlatokon vett részt, 1934-ben lába súlyosan megsérült, egész életére kiható panaszokat okozva. 1935-ben szerelték le félig gyógyult állapotban. Ebben az évben megszüntette szakszervezeti tagságát. Hazatért Ajkára, és önállósulási terveit kívánta valóra váltani; ekkor huszonhat éves. Az ajkai nyomda létrejötte és felszerelése (1935-1944) Imre Géza egyszemélyes nyomdáját (amelyben később egy-egy segédet is alkalmazott) a szülői házban valósította meg 1935 tavaszán az addigi szatócsüzlet és a volt borbélyműhely helyén. Felszerelését az uraságtól, Nimsee Hűbéritől kapott készpénz kölcsönből vásárolta ismeretlen helyen. Iparjogosítványát 1935. május 1-én, 12/1935 számon adták ki Ajkán.12 E nyomdagépek csak kisebb formátumú, alacsony példányszámban készítendő egyszerűbb nyomtatványok előállítására voltak gazdaságosan alkalmazhatók; alacsony termelékenységű, elavult berendezésnek számítottak. Az alapítás előre tervezhető megrendelésekre épült: elsősorban az ipari adminisztráció, a bányák és más üzemek bianco formanyomtatványaira. Kisebb hányadban számíthatott a polgári és intézményi rendezvényekkel kapcsolatos alkalmi nyomtatványok (plakátok, értesítők, programkártyák stb.) megrendelésére, - legkevésbé füzetek, könyvek jelentősebb példányszámú nyomtatására. Mindezek együtt mégis biztosítani látszottak a szolid üzletmenetet, tisztes megélhetést. Az 1935- 1945 közötti első periódus nyomdafelszerelését egy becses fénykép alapján jól azonosíthatjuk Az ablakok elhelyezkedése, a megvilágítás mutatja, hogy a ház Vörös köz felé eső sarkában, az egykori borbélyüzlet helyén működött a nyomda. A gépek, szedőszekrények egy 8x4 méteres helyiségben; a papíranyag és a késztermékek, a kiszerelő-asztal egy 3x4 méteres kisebb szobában voltak elhelyezve. A képen szereplő négy férfi (jobbról balra haladva): Imre Géza nyomdász-tulajdonos; Drexler Jenő bányatisztviselő, ajkacsingeri lakos, nagyobb megrendelések idején alkalmi kisegítő; Urbán Iván, Budapestről szerződtetett képzett nyomdász-segéd; Mayer Géza fodrász, Imre Géza mostohaapja. Mivel Mayer 1941-ben halt meg, így a felvétel korábbi. 249