Koncz Pál: Papírmívesség és könyvművészet Veszprém megyében a 18-20. században (Veszprém, 2017)
Hudi József: Koncz Pál a könyvkultúra kutatója
A kötetben található tanulmányok olvasása során az olvasó szembesülni fog azzal a ténnyel, hogy a pápai könyvkultúra-kutatásokat nagyban megnehezítette a város levéltárának második világháború alatti nagymérvű pusztulása.5 Az elsődleges levéltári források hiányában a parókiákon őrzött anyakönyveknek, a helyi sajtó híradásainak, a könyvtárakban és magángyűjteményekben őrzött és a könyvdíszek alapján azonosított könyveknek különösen megnőtt a jelentősége. Előfordult, hogy a szerző a helyi magángyűjtők (Pápán pl. Győry Endréné) gyűjteményében talált rá egy-egy jellegzetes díszítésű könyvre. A possessori bejegyzések alapján az adott könyv egykori olvasóit is azonosítani tudta. Az összehasonlító módszer segítségével a kiadót hamisító kereskedői módszerre is rámutatott. A tartalomjegyzék olvastán az olvasó azt gondolhatná, hogy az elvégzett lokális kutatások tanulságai is lokális jelentőségűek. Ez a feltételezés azért sem helytálló, mert az ipari kisüzemek (papírmalmok, könyvkötő műhelyek) szélesebb piacra termeltek, alapanyag-beszerzéseik, késztermék-értekesítéseik, üzleti kapcsolataik akár több régiót (tájegységet, országrészt) átfogtak, érintettek. A mesterség megtanulása során sokan külföldön is megfordultak, de az is gyakran előfordult, hogy külföldről települtek be városainkba. A könyvkötők a könyvek, kalendáriumok, ponyvanyomtatványok és egyéb kelendő áruk (pl. szemüvegek) árusítása érdekében meglepően távoli vásárokat is felkerestek. Szakmai körökben köztudott, hogy Veszprém megyében a török uralom megszűnte után 1788-ig nem működött nyomda, ezért a könyvkötőknek a nyomtatványokat, könyveket máshonnan kellett beszerezniük. A megyében élő kevés könyvkötő a céhek megszüntetéséig (1872) nem alkotott önálló céhet, hanem más, nagyobb városban működő céhnek volt a tagja, így eleve interregionális (esetenként internacionális) kapcsolatok jellemezték tevékenységüket. A szabadverseny időszakában a könyvkötők iparengedéllyel működtek és a helyi ipartársulatok tagjai voltak. A kapitalista piacon úgy tudtak fennmaradni, hogy a könyvdíszeket - kliséket használva - egyszerűsítették, a könyvkötészet mellett vegyes profilú kis könyv- és papírkereskedéseket működtettek, melyek a 19. század végén képes levelezőlapokkal, majd fotókkal is bővítették kínálatukat. A sikeres, polgárjogot szerzett könyvkötők, könyvkereskedők 1848 előtt a városi önkormányzat, a kiegyezés korában a városi képviselő-testület, különféle szakbizottságok tagjaiként az adott város politikai közéletében is fontos szerepet játszottak. Koncz Pál négy évtizedes kutatásai eredményeként hatalmas számítógépes adatbázis jött létre a Veszprém megyében élő könyvkötőkről, könyvkereskedőkről, tevékenységükről, szerszámkészletükről és az általuk használt díszítőszerszámokról, azok lenyomatairól.6 Ez a gyűjtemény az Országos Széchényi Könyvtárban és a többi közgyűjteményekben fellelhető könyves adatbázisokkal együtt szerves részét képezi a nemzeti könyvkultúrának. Koncz Pál munkássága nem önmagában álló teljesítmény, hanem szervesen kapcsolódik a 19-20. századi országos és Veszprém megyei művelődéstörténeti, közelebbről könyvkultúratörténeti kutatásokhoz. Ezek a kutatások vidéken hosszú ideig személyes indíttatásúak voltak, csak az 1960-as évektől beszélhetünk intézményes háttérről - amennyiben a megyei közgyűjtemények (múzeum, könyvtár, levéltár) fenntartói és vezetői fontosnak tartották a könyves múlt feltárását és a kutatási eredmények publikálását. Az úttörők közül érdemes megemlíteni Tóth Ferenc (1768-1844) pápai református teológiai tanárt, dunántúli püspököt, aki egyháztörténeti munkáiban figyelmet fordított a protestáns nyomdák kiadványaira, a jeles egyházi írók életének feltárására, műveik megismerésére és megismertetésére.7 Az országos jelentőségű pápai nyomdászat történetét elsőként az igen fiatalon elhunyt Eötvös Lajos (1848-1872) irodalomtörténész dolgozta fel.8 Ekkortájt Rómer Flóris (1815-1889), a Bakony történeti-kulturális értékeit feltáró győri bencés gimnáziumi tanár figyelme nemcsak a római régiségekre, hanem az újkori parokiális könyvtárakra, magángyűjteményekre, a bennük őrzött könyvanyagra is kiterjedt.9 A következő nemzedékek életében szórványos könyves kutatásokról beszélhetünk, ennek ellenére minden egyes nemzedék idején születtek értékes művek, amelyeknek bemutatása külön tanulmányt, bibliográfiája több kötetet igényelne. A nyomdai jubileumok arra is lehetőséget teremtettek, hogy egy-egy nyomda megírassa a maga történetét.10 A dunántúli szakmatörténeti kutatóknak 1975-től kezdve az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottsága (VEAB) Kézművesipar-történeti Munkabizottsága, a munkabizottság által szervezett konferenciák, konferenciakiadványok adtak in15
