Koncz Pál: Papírmívesség és könyvművészet Veszprém megyében a 18-20. században (Veszprém, 2017)

Tanulmányok - Könyvkötők és könyvkötéstörténet

Könyvkötők és könyvkötéstörténet

pápai református könyvkötőifjú házasságkötése a gárdonyi Kaszap Erzsébettel, ahol a kérő Tóth Ferenc filozófiaprofesszor, a kiadó pedig Mándi Márton István filozófiaprofesszor; mindketten a pápai Református Kollégium tanárai (1815).12 Mándi Márton István kora egyik kiemelkedő tudású polihisztora; Tóth Ferenc, a későbbi püspök pedig ebben az időszakban (1802-1817) a Bibliotéka vezetője. Kettejük közös erőfeszítése révén a kollégiumi könyvtár e periódusban élte virágkorát.13

Veszprémben Vásonyi István református nemes mester emelkedik ki a város társadalmában a 19. század első felében; élete delén több jelentős köztisztséget kap. Tagja a városi tanácsnokok testületének, jelentősebb vagyonra tesz szert. Jövedelmét - társaihoz hasonlóan - elsősorban könyvkereskedői tevékenysége biztosítja.14

A céhes rendszer válságát, majd megszűntét követően az új ipar- és kereskedelmi törvények lehetőségeit megragadva a múlt század második felében már új típusú vállalkozók emelkednek ki a könyvkötők közül, akik kiadóként, nyomda- és lapalapítóként, kereskedőként bővítik tevékenységüket. A nyomdai-kiadói tömeges könyvkötések immár „névtelen" előállítói, az ideig-óráig egyedi kézi kötéseiből még szerényen megélő tradicionális könyvkötő, harmadikként pedig a kiadó-vállalkozó-kereskedő mester, aki fokozatosan felhagy a szorosan vett szakma saját kezű művelésével: egy-egy rétegét képezik ők a századvég könyvkötőinek.

Évtizedek

Pápa

Veszprém

1690-17101

1710-1740

1

1

1740-1750

1

3

1750-1760

2

3(4)

1760-1770

2(1)

3(2)

1770-1780

2(1)

2(3)

1780-1790

2(1)

3

1790-1800

3

3

1800-1810

5

3

1810-1820

7

5

Évtizedek

Pápa

Veszprém

1820-1830

6(5)

7(4)

1830-1840

6(4)

6(5)

1840-1850

8(4)

6(5)

1850-1860

4(3)

6(5)

1860-1870

5

6(5)

1870-1880

6

6

1880-1890

5(4)

6

1890-1900

5

6

Az idők során rendre készült különféle összeírások feltárása lehetővé teszi, hogy megállapíthassuk: adott időszakban hány könyvkötő működött egyszerre, egy helyen. Az egyes összeírások forrásértéke nem egyforma; csak összevetésükkel, illetve a más forrásokból vett adatokkal ösz- szehasonlítva rajzolható reális kép. Ha az így ösz- szesített előfordulási adatokat kivetítjük egy évtizedenkénti bontásban vett táblázatra, akkor jól szemlélhető a létszámnövekedés üteme. Bizonytalanságot, pontatlanságot okoz, ha egy adott évtizeden belül több adott mester működése nincs egymással átfedésben, hanem pl. az egyikőjük tevékenységének megszűnte után kezdődik csak a másiké.15 E fenti meggondolást tükrözik a táblázatban szereplő, zárójelbe tett számok, melyek a ténylegesnek, valósnak vélt számadatot jelzik; a nyitott számok az összesített, de kérdéses meny- nyiséget adják: hány könyvkötő élt és működött egyszerre a megye két nagyobb városában.

Az összeírások nemcsak számadatokat tartalmaznak. A Helytartótanácsnak 1813-ban a céhek rendszabásainak egységesítése, revíziója érdekében kiadott rendelkezésére felülvizsgálták a helyi céhes iparok artikulusait és működési viszonyaikat. A helyi céhrendtartások korrigálásra és megújításra történő előterjesztése során a helytartó- tanácsi általános rendtartást16 kellett alkalmazni. Az ide kapcsolódó iratanyagban17 azt regisztrálták, hogy a megye könyvkötői nem kémek privilégiumot, mivel a „Pest, Buda és Pozsony városi céhekhez tartoznak s így oda utasíttatnak." Mestertaxaként a szokásos mestermunkák elkészítése után 30 forintot szoktak fizetni, s ezt most a Helytartótanácsi Példázatban megszabott 25 forintra kell leszál128