Koncz Pál: Papírmívesség és könyvművészet Veszprém megyében a 18-20. században (Veszprém, 2017)
Tanulmányok - Könyvkötők és könyvkötéstörténet
Könyvkötők a 18-19. századi Veszprém Megyében Veszprém megye egykori könyvkötőinek tevékenységét, kötésemlékeit 1970 körül Sz. Koroknay Éva kezdte kutatni. A pápai Gróf Esterházy Károly Múzeumban egy általános könyvkötészettörténeti kiállításon szerepeltetett néhány helyi adatot is, de megyei kutatási eredményeit nem publikálta. Egy évtizeddel később Konrad von Rabenau vizsgálta kötéstörténeti szempontból a Dunántúli Református Egyházkerület pápai Könyvtárának anyagát.1 Kéziratos munkáját díszítménylevonatok egészítik ki. E kötésemlékek készítési helyének kérdésében nem foglalt állást. Hogya György helytörténet-kutató egy veszprémi könyvkötő-dinasztia, a Georgi család történetét dolgozta fel.2 A magyarországi könyvkötőcéhek kutatása során J. Halász Margit tárt fel megyénket is érintő, mesterekre és legényeikre vonatkozó adatokat,3 ezek feldolgozása tovább folyik. Hudi József történész-levéltáros a veszprémi könyvkötők könyvkereskedői és olvasóegyletszervezői tevékenységével foglalkozott.4 Kutatásai során már eddig is számos értékes könyvkötő-adatot tárt fel az egyes mesterek családi és szakmai kapcsolataira, társadalmi helyzetére vonatkozóan. Az olvasottságra, magánkönyvtárakra utaló adatokkal is kapcsolódik szorosabb témánkhoz. Tervezzük a veszprémi könyvkötők dokumentumainak közös feldolgozását, melynek keretében magam elsősorban a kötésemlékeket, illetve a mesterségbeli, technikai vonatkozásokat vizsgálom. Az elmúlt évek során megyénk állami és egyházi könyvtárainak, adattárainak anyagát tekintettem át; jelenleg a jelentősebb plébániák könyvtártöredékeinek és templomi szerkönyveinek felmérését végzem. A közeli jövőben szándékozom kísérletet tenni a megyében egykor létezett rendi könyvtárak központi gyűjteményekbe került anyagának kutatására. Munkám során a helyi mesterek könyvkötéseinek rendszerezett számbavételére törekszem. Célom a megismert kötésemlékek konkrét mesterekhez kapcsolása, vagy ha ez nem lehetséges, az összefüggést mutató készítmények kötéscsoportba foglalása. Természetesen csak elégséges példaadat begyűjtésére törekszem és nem maximális kataszterre, amely minden egyes azonosítható darabot felvenne, így kialakítható lesz egy megyei kötésadat-gyűj- temény, ami mások által is bővíthetően rendelkezésre áll. Mindez módszerében is kapcsolódik más kutatók országos kötéstörténeti gyűjtőmunkájához. Az egyes leírókartonokon a könyvészeti és kötéstechnikai adatokat tárgyfotók és díszítménylevonatok egészítik ki. Az így kialakított adattárban mutatókkal, utalásokkal lehet a kötések közötti összefüggéseket dokumentálni. Például ugyanazon mester kötésfajtáinak összesítésével az ő szakmai szintjét állapíthatjuk meg. A kötésdíszítésben alkalmazott szerszámegyezéseket kimutatva az örökléssel vagy hagyatéki felvásárlással más mesterekhez kerülő díszítőszerszámok útját, divatjuk időtartamát határozhatjuk meg. A vizuális összevetés alapján feltételezhető kapcsolatok bizonyításához föltétlenül szükséges az írott adattári-levéltári és könyvbejegyzés-adatok kutatása. Munkámban az első lépéseket a veszprémi és pápai múzeumi adattárak céhes és hegyközségi iratanyaga kötött dokumentumainak tábla- díszítmény-elemzése jelentette. Kézenfekvő volt, hogy - az itteni nyomdák könyvei mellett - olyan helyi szervezetek köttetéseivel kell kezdenem, melyek már csak takarékosságból sem utaztak távolabbi városok mestereihez, ha saját működési helyükön is volt könyvkötő. A helybeli köttetés nem csupán a kevéssé igényes, illetve díszítést nem kívánó „hétköznapi" könyvekre, pl. jegyzőkönyvekre vonatkozik, de a reprezentatív formát igénylő céhrendtartásokra, privilégiummásolatokra is. Az egyes plébániák szerkönyvei kötteté- sénél is megkívánták az ünnepélyes, kiemelkedő díszítettséget. Ezek a kötéstáblák rendszerint nagy díszítőszerszám-készletet vonultatnak fel, s ezzel kitűnő alapot adnak az analógiák kereséséhez. 125
