Szántó Attila János (szerk.): Élet a mínusz harmadikon… Kiállításvezető, (Veszprém, 2017)
9 Néhány levél az 1750-es évekből az építkezéssel kapcsolatban. A levelezés Padányi Biró Márton püspök főispán és Kiss Sándor alispán közt zajlott. Padányi Biró Márton ekkor Sümegről irányította egyházmegyéjét. Padányi Biró Márton veszprémi püspök főispán Nemeskéri Kiss Sándor alispánhoz, Sümeg 1753. december 20. „Mi ugyan iparkodnánk, hogy Pápán is házunk lehetne, föl is ajánlánk takarékos, és mértékletes sáfárkodásunkot, de a Titulált Eölséges Királyi Tanács a Törvények igazgatása szerént tsak egyre határozta: Már azért ebben bizonyos- sak vagyunk, és így minden igyekezetünköt, mind haladék, és tétovázás nélkül a Veszprémben építtendő Házra fordítsuk. Annak Okáért V(ic) Ispány Uram értelmes jó Lelki-isméretű, és igazság szerető Mester embereket, a munkáknak külömbsége szerént meg-szóllítván némelly Úri embereknek, Magistratu- alis, D(omi)nalis, és más N(emes) és Városi Nemtelen értelmesb embereknek jelenlétekben azt a tudva lévő szomszédházát bö- csültesse-meg. A Joseff Kőműves Mesterrel mind körös-körül szélit, hosszát mérettesse ki, és a helynek capacitássa szerént némely ideát eleibe adván, egészlen a mint fog lenni, rajzoltassa-le. Magam is veszek annyi időt, hogy az új esztendőnek második, vagy harmadik Napján Veszprémbe menvén, és akkor az itt való Kőművesemet is által vitetvén, mind a fundust, mind a conceptust, mind pedig a rajzolást megláthassam. A meterialékrül is a rendeléseket meg-köl tenni." Nemeskéri Kiss Sándor alispán Padányi Biró Márton veszprémi püspök főispánhoz, 1756. február 27. „Minthogy Excellentiád kegyessége általis Veszprémben az Nemes Vármegye számára építtendő Háznak mind egy két harmad részre az falaknak föl vételével, és Tendőllel való fő- désével, úgy az öregbik, és kisseb Palotának, ezen kivűl pedig öt szobának (de Vakolás nélkül) lett Boltozásival fői állíttatott, annak okáért arra ez ideig tett költségeket Generalis Perceptor és Miskey János Eskűtt Uraimék által számban vétetvén, azokrulis alázatossan informálom Excellentiádat,