Szántó Attila János (szerk.): Élet a mínusz harmadikon… Kiállításvezető, (Veszprém, 2017)

A másodfokú. ítélet apróbb módosításokon és a cselekmény pontos jogi elnevezésén túl nem nyúlt az elsőfokú ítélethez. Rámutatott az ítélet, hogy nincs helye további bizonyításnak, „mert értékelhető pozitív magatartás vádlottak javára nem mutatkozott". A súlyosításra irányuló fellebbezést a bíróság nem tartotta alaposnak, mert „nem lehet attól eltekinteni, hogy tevékenységük eredménye nem volt jelentős". Nem látott lehetőséget a legfelsőbb Bíróság az enyhítésre sem. Úgy értékelte, hogy a „vádlottak minden különösebb ok nélkül - hiszen egyéni életkörülményeik valamennyiüknek megfelelő volt, dolgozhattak, megfelelő keresettel, jövedelemmel rendelkeztek, tanulhattak - támadt az állam ellen, és olyan veszélyes programért való harcra kötelezték el magukat, amely népünk saját szomorú tapasztalata alapján már súlyos veszteségeket okozott". (Kiemelés tőlem - K. F.)

Más szóval az elítéltek azért kerültek hosszú évekre börtönbe, mert nem fogadták el a kádári rend kompromisszumát, azt, hogy éld az életedet élhető feltételek mellett, de ne avatkozz soha a hatalom dolgába. Nem is érti a legmagasabb bírói fórum, mi oka lehetett ezeknek az embereknek arra, hogy nem fogadják el ezt a felkínált lehetőséget. Az, hogy az embernek joga és igénye lehet olyan dolgokra, mint nemzeti függetlenség, emberi és politikai jogok, legtávolabbról sem sejlik fel a bírák gondolkodásában.

Mi volt az a „veszélyes program", amely mellett Vaczkó László és barátai elkötelezték magukat, s amelyért ilyen súlyos büntetésben részesültek, annak ellenére, hogy „tevékenységük eredménye nem volt jelentős"?

A Vaczkó perről szóló szövegben található idézetek Dr. KAHLER FRIGYES 1956 szellemének megtorlása tíz év után című tanulmánya (Aetas, 21. évf. 2006. 1. sz.) alapján készült.