Szántó Attila János (szerk.): Élet a mínusz harmadikon… Kiállításvezető, (Veszprém, 2017)

„Mindezen rablások elkövetésében én részt nem vettem, többekről közülük még csak nem is hallottam, amit azonban tudok, azt igazán megvallom. Én társaimtól sokszor elváltam, nálam nélkül sokat követhettek el. Ilyen volt a széki fegyverek elszedésé, sőt ezeknek az elrablása előtt történt, minthogy Sobrival ismeretségbe jutottam volna. Most már emlékszem, hogy Sobrival, amikor legelőször összejöttem, tőle hallottam, hogy nála volt puskát, és töltényt előtte harmadnappal a széki jágertól hozták el. A noszlopi fegyverekről is csak annyit tudok, hogy a széki erdőben Bogdán felé sétálva Sobrival, Pista dezertőrrel, Kis Jancsi, Peti Miskával, és Szalai Pistával meg két más dezertőrrel a noszlopi vadász velünk összejött és megszólított összeszólalkozott, és mondta: édes jó barátaim, ha kendteknél vannak az én fegyvereim, adják vissza. Mi megmutattuk neki a magunkét és a vadász így maga is mondta, nem azok voltak. Aztán Kis Jancsi, aki utolért minket, tőle hallottam mondani, kellene a jágernak a puskája de nem adom vissza. Csak ezért gondolom, hogy Kis Jancsi volt az egyik rablója. A tüskevári rablást a Nagy Jancsira gyanítom, annyiból, hogy ami azon a vidéken történt mind ő követte el, de azt tudom, hogy Pap Andor ezen rablás részese nem volt, mert éppen az idő tájban csak maga járkált. Ami a városlődi útonállást illeti az időben én Sobrival Zala vármegye széleken csavarogtam, így azon jelen sem lehettem, de azt se tudom ki tehette. Bándi kocsmáros, Gyenge Imréné és Baditzné asz— szonyság kiraboltatásait csak most hallom először."