Perémi Ágota (szerk.): Hadak útján. Népvándorlás Kor Fiatal Kutatóinak XXIII. konferenciakötete (Veszprém, 2016)
Szalontai Csaba: Inteperszonális kapcsolatok a bizánciak és az avarok között
kagán vagy a császár fennhatósága alatt éltek, és egyik vagy másik oldalon szerepet kaptak a forrásban leírt eseményben. Fontos tisztáznunk azt is, mit tekintünk személyes kapcsolatnak. Mivel vizsgálatunk kiindulását egy kórokozó átadása adja, ezért csak azokat a kapcsolatokat gyűjtöttük össze, ahol a szereplők fizikai közelsége már lehetővé teszi egy fertőző elem átadását-átvéte- lét. Járványtanból ismert, hogy a cseppfertőzéssel átadható betegségek esetében nem lényeges szempont a közvetlen testi érintkezés, elég, ha a két test olyan távolságban helyezkedik el, amely már biztosíthatja egy kórokozó átadását-átvételét. Sokszor pedig még az sem feltétlenül szükséges, hogy a testek egymáshoz nagyon közel legyenek, hanem elegendő lehet az is, ha már ugyanabban a zárt, kis légterű helyiségben tartózkodnak. Emiatt gyűjtésünkben nem szerepelnek azok az események, amelyek ezen kritériumnak nem felelnek meg, még akkor sem, ha egyébként a leírt eseményben két személy között például kommunikációs kapcsolat alakult ki (például a folyó két partján álló személy ugyan tud egymással beszélgetni, de vizsgálatunk szempontjából nem felel meg a fenti kritériumoknak). A fenti korlátokon kívül más speciális elemek is jelentősen korlátozzák a téma kutathatóságát. Itt ugyanis mégiscsak egy olyan civilizációs betegségről van szó, amelyet a városi kultúra az ókor óta megfelelő eszközökkel kezelni tudott, hiszen a látható tünetekkel rendelkezőket szeparálta az egészséges közösségtől, és létrehozta az ún. leprosoriumokat, amelyekről már a Bibliából is van adatunk. Ez a szeparáció nyilvánvalóan jelentősen csökkenti annak az esélyét, hogy városi civilizációba - békés vagy háborús szándékkal - érkező barbárok könnyedén átvehessék a kórokozót, hiszen az adott városi közösség saját érdeke is volt az elszigetelés. Azonban a járványtanban köztudott, hogy nem létezik tökéletes szeparáció ezért, a járványok évszázadokon át is képesek szabadon terjedni, ami a témánk szempontjából is fontos alapvetés. A járvány lehetséges útjának vizsgálatához még néhány fontos járványtani adatot mindenképpen szükséges rögzítenünk. A lepra kórokozója, a Mycobacterium leprae csak emberről emberre terjed. Terjedhet orrváladékkal vagy baktériumokban gazdag bőrön keresztüli érintkezéssel. Nagyon fontos jellegzetessége, hogy csak akkor fertőz, ha a testen már egyértelmű jegyek is vannak, de a tünetek nagyon hosszú, akár 5-7 éves lappangási idő után is jelentkezhetnek, és addig a fertőződött, de még tünetmentes egyén nem fertőző. A járvány terjedése valószínűleg annak is tulajdonítható, hogy a fertőzési potenciál már olyan jelentéktelennek tűnő tüneteknél is aktív, mint például az tuberculoid lepra (amikor a bőrön egy vagy néhány jól körülírt, pigmentszegény, érzéketlenebb folt keletkezik). Azaz már akkor terjedhet a kórokozó, amikor a fertőzött személy még fel sem mérte valójában az apró tüneteit, annak jelentőségét és veszélyét fel sem ismerte, és ezért sem ő, sem a környezete nem tette meg a továbbfertőzés elkerülésére a szükséges megelőző intézkedéseket.2 Vizsgálatunk időkeretét az avar történelem bizánci forrásai adják attól az időponttól kezdve, amikor először említik az avar népet, addig, amikor eltűnnek a forrásokból, így konkrétan az 557-678 közötti időszakot öleli fel. Gyűjtésünk alapját természetesen Szádecky- Kardoss Samu forrásgyűjteménye adta.3 A táblázatba gyűjtöttük ki a számunkra fontos forráshelyek adatait. Az egyes adatokat sorszámmal láttuk el azért, hogy az elemzésünkben a lehető legegyszerűbben lehessen hivatkozni az adott eseményre és annak helyére.4 A felvett adatok között kitértünk a kapcsolat jellegére, az abban szereplő személyek, méltóságnevek feljegyzésére, arra, hogy harci cselekményhez kapcsolódik-e az esemény, vagy békés időszakban zajlott-e. Külön felvettük az esemény helyét és - ha pontosan megjelölte a forrás, akkor - a helyszínét is, az eseményen részvevők létszámát, és azt is, hogy a kapcsolat milyen formában valósult meg. Ha egy eseményt több forrás is említ, akkor azt mindig csak egynek számoltuk, megjelölve az elsődleges közlés helyét és az utóközlések adatait is. Az írott forrásokban összesen 123 olyan eseményt rögzítettek, amelyek a vizsgálatunk szempontjából érdekesek lehetnek. A legtöbb konkrét eseményt (41) Theophylactos Simocatta művében találhatjuk, akit Menandrosz Protector követ (24), majd Theophanes (17), Nicephorus Patriarcha (7) és a Miracula S. Demetrii (6). 2 A betegségről, annak tüneteiről és a csontanyagon való jelentkezéséről lásd Donoghue et al. 2006a; Marcsik et al. 2007; PAlfi-MolnAr 2009! 3 SzAdeczky-Kardoss 1998. 4 A szövegben zárójelben adjuk meg az említett esemény sorszámát. 46
