Perémi Ágota (szerk.): Hadak útján. Népvándorlás Kor Fiatal Kutatóinak XXIII. konferenciakötete (Veszprém, 2016)
Katona-Kiss Attila: 10–11. századi oguz halomsírok a Kaszpi-tenger északi partvidékéről
szíjvég (3,2 x 1,2 cm) kidomborodó részén végig apró vonalakkal, a legkisebb példány (2,2 x 1,1 cm) pedig apró pontokkal volt szegélyezve.160 A selyemruha viszonylag jó állapotban maradt meg. Az egykori harcos egy kaftánt viselhetett és egy nadrágot, amit a csizmák szárába tűrt bele. A ruhadarabok ugyanabból az anyagból készülhettek, mert ugyanazt a fajta szövetet találtak a törzsön és a csizmákban is. A kaftánt díszítő rombusz formában egy elefánt látható oroszlánmancsokkal és más zoomorf ábrázolások - előbbi a középkorban igen elterjedt képi ábrázolásnak számított. A hegyes orrú bőrcsizmák magas szárúak, a szárak csúcsos végűek voltak, a lábbelit a talpán varrták össze. A szár legnagyobb magassága 50-52 cm volt.161 A csizma fekete színű bőranyaga jó állapotban maradt fenn, egyedül a varratok sérültek. Hasonló magas szárú, csúcsos orrú csizmák kerültek napvilágra a bykovói temetőben a belső Volga-medencében, egy másodlagosan beásott sírból, amelyet a 10-11. századra datáltak (16. kurgán 9. sír).162 A lószerszámzatot zabla, kengyel, nyereg és lószerszámdíszek képviselik. A karikás zabla annyira töredékes, hogy egykori alakját nem lehetett rekonstruálni. A vaskengyelek töredékei lekerekített formát mutatnak, a talpaló 3,5 cm széles. A kisméretű nyereg váza tölgyfából készült, amit nemezzel és vörös bőrrel fedtek. A nyereg töredékekben maradt meg, mellső része a leginkább viseltes, viszont kitűnő munka, és néhány helyen meglepően vékony, mindössze 1,5-2 mm. A lószerszámszíjaknak két fajtája volt. Az első típus szélessége 2-4 cm, amelyeken apró vastöredékeket találtak szegecsekkel. Talán véretekhez tartozhattak, de a sírban nem maradt nyomuk. A másik fajta szíj 2 cm széles vastag fekete bőrből készült és fémveretekkel volt díszítve. Az ezüst lószerszámveretek (27 db) változatos formát és díszítést mutatnak, külső oldalukon aranyozás nyomai láthatók. A nagy méretű, szív alakú csörgős díszeket (4 db) ugyancsak szíjakra erősítették fel.163 A széleiken szegecselt ékítmények két részből álltak: külső felük ezüstből, belső felük vörösrézből készült, utóbbi durvábban megmunkált. A díszek külső fele mintás, a kidudorodó részen női fej látható. A két domború rész közötti üregben pici rézdarabok voltak, amelyek csengő hangot adtak ki.164 160 Komantseva 1977,313. 161 Uo. 313. 162 Uo. 314. 163 Uo. 316 164 Uo. 317. Ezekből az ékítményekből, szerényebb kivitelben, teljes garnitúrákat találunk 9-10. századi sírokban az Észak- Kaukázusban és Ukrajnában,165 a szaltovói kultúrához tartozó temetőkben, valamint a 7-8. századi közép-ázsiai pendzsikenti palota festményein. Ezek a csüngődíszek férfiarc-ábrázolással is ismertek.166 Ilyeneket ismerünk a 9-10. századra keltezett gnezdovói, a 10. századi vladimiri temetőben, a Krímben és Szibériában előkerült szórványleletek között, továbbá a Minuszinszk völgyében.167 Egy másik fajta ékítmény kereszt alakú, közepében egy félgömb alakú kidudorodással, ezek mérete 3,2 x 4,3 cm. Akárcsak a csüngős díszek, ezek is két részből álltak; a külső ezüstből, a belső vörösrézből készült, és szegecsekkel rögzítették őket egymáshoz. Külső részét vésett növényi motívumokkal díszítették. A kereszt alakú veretek a ló halántékánál futó szíjak keresztpontjánál voltak felerősítve. Hasonló díszeket találtak az Ob folyó mentén, a Srostki-kultúra kurgánjaiban is, amelyeket a 8-10. század közé kelteztek, a Kaukázusban, ahol kései nomád kurgánokból kerültek elő, Szibériában és Kazahsztánban, Jupiter falu környékén, a Minuszinszki- medencében, amelyeket a 9. századra datáltak, illetve a gnezdovói kurgánokban, Szmolenszk közelében. A harmadik féle verettípus szív alakú (20 db), vésett stilizált növényi motívumokkal díszítve, a szíjazatra szegecsekkel erősítették fel. Méreteik 2 x 2,7 cm, a 10. században igen elterjedtnek számítottak.168 Összefoglalás Dolgozatomban arra vállalkoztam, hogy áttekintsem a Kaszpi-tenger északi térségében feltárt, a 10-11. századi oguz elithez köthető kurgántemetkezések jellegzetességeit és régészeti emlékanyagát. A téma vizsgálata elsősorban az orosz régészettudomány hatáskörébe tartozik, de a sztyepperégészet földrajzi meghatározottságából fakadóan a kazakés az ukrán kutatás is érdekelt volt a késő nomád műveltségi körön belül az oguzokhoz köthető temetkezési szokások és a régészeti anyag meghatározásában. Mindez azonban csak a 20. század második felében kapott lendületet, és csak az utóbbi évtizedek munkájának köszönhető elsősorban, hogy a Volga és az Urál vidéke oguzokhoz köthető temetkezéseinek rítustipológiája, a halottas szokások jellemzői mára definiálhatóvá lettek, és ismertté vált egy olyan le165 Uo. 318. 166 Uo.319. 167 Uo. 320. 168 Uo. 320. 292