Perémi Ágota (szerk.): Hadak útján. Népvándorlás Kor Fiatal Kutatóinak XXIII. konferenciakötete (Veszprém, 2016)
Bíró Csaba–Szenthe Gergely: Műhelyhagyományok és technológiatranszfer. Elmélkedés az avar kori fémműveseinek kilétéről
vagy préselt viaszba kerülhetett, még annak megszilárdulása előtt (7. ábra, 1-2).21 A modellben lévő szövet jelenléte az egyszerű viasz- veszejtéses technológia alkalmazását lehetetlenné teszi: a forma égetése közben annak zárt belsejében a külvilággal csak szűk lyukon keresztül érintkező, oxigéntől elzárva égő szövet elszenesedve, tömegében megmarad, és elzárja a beömlő fém útját. Emiatt öntés (illetve az öntőforma kiégetése) előtt a modellt a testében lévő szövettel együtt el kellett abból távolítani. Ez leginkább a skandináv műhelyekben rekonstruált öntéstechnológiai eljárással képzelhető el, amelynek során két félből álló öntőformából a modellt égetés előtt kivették. A forma két felét azután újra egymáshoz illesztve, külső agyagköpennyel egymáshoz rögzítve égették ki. A skandináv és az avar gyakorlat a leletek alapján figyelemre méltó egyezést mutat. A szövetet használó és anélküli technológia saját és irodalomból ismert kísérleti régészeti rekonstrukció alapján az azonos tárgyak sorozatainak készítéséhez használt sokszorosító viaszveszejtéses eljárásnak két változata. Míg a szövet nélküli módszer saját vizsgálataink alapján gyakorlatilag azonos a P. C. Bol által antik környezetben rekonstruált eljárással,22 a szövet- domborzatos tárgyak modellezése a skandináv műhelyekben használt technikával lényegileg azonos lehetett, akkor is, ha a technológia bizonyos részletei még tisztázatlanok.23 A felsorolt példák alapján feltételezhető, hogy a szövetet alkalmazó modellezési technikán belül is előfordultak variációk, jóllehet az erre utaló, szórványos esetek értelmezése bizonytalan, illetve magyarázatukhoz további, kísérleti munkával is alátámasztandó kutatásokra van szükség.24 21 Erre a megállapításra jut LAszló 1974: a szövet véleménye szerint a modellt szilárdítja és egyenletes vastagságú, vékony, anyagtakarékos tárgyak készítését teszi lehetővé. H. J. Hundt szerint a modellnek a negatívból való eltávolítását is segíti (Hundt 1987, 14). A felsorolt okok együtt vagy egyenként biztosan érvényesek, megjegyzendő azonban, hogy az öntvény felületének minősége is összefügg a kis falvastagsággal. 22 Bol 1985,19-20. 23 Kérdések a skandináv rekonstrukcióval kapcsolatban is felmerülnek: a kezdeti negatív modell felesleges, amely egy további, a készített, egyoldalas modellekkel azonos, pozitív őspéldányról készült volna (vö. Jensen 1991, Abb. 25). 24 Egy példa a megoldatlan részletekre: a modell belsejében lévő szövet kivagdosása az áttörésekből kísérleti tapasztalatok alapján a munkát feleslegesen megbonyolító, a vékony viaszmodellek esetében pedig kockázatos eljárásnak látszik. A probléma fennáll a skandináv környezetben tömör felületű tárgyak (brossok) esetén rekonstruált öntési technológia áttört felületű tárgyakhoz alkalmazhatóságában is: az utóbbiakra van példa az észak-európai környezetben is (pl. Korosuo 1946). A rendelkezésünkre álló nyomok alapján azonban azonos tárgytípusok készítésére mindenképpen legalább kétféle, viaszveszejtésen alapuló technológiát alkalmazott a késő avar kor színes- és nemesfém öntésére. A két rekonstruált alapvető módszer között éppen akkora az eltérés, hogy a korábban a kézműves technológiák konzervativizmusáról mondottak alapján esetükben nagy valószínűséggel már (legalább) két, különböző műhelyhagyomány lenyomatával legyen dolgunk. A „szövetnyom-jelenség" párhuzamai időben és térben igen messzire nyúlnak, szibériai öntvények, illetve a barbár piacra gyártott kínai tárgyak hátoldalán jelennek meg.25 Ezután hosszú - talán kutatási okokban gyökerező - szünet után tudomásom szerint a 7. század közepe táján tűnnek fel újra - ekkor már Közép-Európá- ban. A szövetnyomos öntvények Európában ismeretlenek, és mind ez idáig mediterráneumi tárgyakon sem sikerült dokumentálni a típust. Európában a Kárpát-medencén és környezetén kívül kizárólag a skandináv leleteken tűnik fel nagy tömegben. Utóbbi megjelenése összefügghet a terület kapcsolatrendszerének 9. századi átalakulásával, amennyiben a skandináv világ ekkortól a régészeti és történeti források alapján élénk kommunikációt folytatott a kelet-európai sztyeppével.26 A szövetdomborzat első Kárpát-medencei feltűnése ismereteim szerint a „közép avar kor vezérieletében" - az ozorai férfisír nagy ezüstcsatján dokumentálható (1. ábra 1-3).27 Ez után szövetstruktúra az öntvények kisebb részén az avar kor végéig folyamatosan jelen van. Időrendileg az ozorai csattal körülbelül párhuzamos lehetett megjelenésük a biskupijai préselőtövek hátán.28 Noha mennyiségi értékelést a publikációs helyzet nem tesz lehetővé, a szövetet használó öntési technológiát használták a dunai bolgár területen is.29 Munkahipotézisként megfogalmazható az a valóságot nyilván túlságosan leegyszerűsítő modell, hogy 25 Szibériai, kínai vaskori öntvényekhez: Bunker 1988; Louis 1999, 59- 60.; Linduff 2009, 90-96, Fig. 5; Boardman 2010, Pl. 6, 38. A technika kínai eredetéhez Bunker 1988,222 (a technológiát a szerző a nemesfém öntvények esetében anyagtakarékossággal magyarázza). 26 KoroSec 1958,3. t. 27 Az együtteshez lásd :Garam 1993,41-48,96-103, Taf. 72-88. 28 A biskupijai leletek keltezéséhez lásd Rácz 2012,412-419. Az azokkal szinte azonos préseltőtőről készült egy komáromi övgarnitúra összetett hátverete (PROHAszkA-TRUGLY 2012, Obr. 3, Obr. 5), amely ugyancsak a 7. század második felére keltezhető). 29 Pl. Inkova 2007, 238 - csillagdíszes, rézötvözetből öntött fülbevaló homorú belsejében. A Bulgáriából mind nagyobb számban közölt, késő avar leletekhez hasonló jellegű csatok, veretek hátoldaláról tudomásom szerint nem áll rendelkezésre információ. 200
