Perémi Ágota (szerk.): Hadak útján. Népvándorlás Kor Fiatal Kutatóinak XXIII. konferenciakötete (Veszprém, 2016)
Simon László: Római érmék Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
gyűjteményekben nem akadtam más információra.66 A 3-4. századi barbaricumban a római érmék - többnyire a rossz minőségű ezüst- és bronzpéldányok - egyre gyakrabban szerepeltek a kereskedelemben is, főként ott, ahol a római katonaság is tevékenykedett.67 A vizsgált területen azonban ezzel kevéssé számolhatunk. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ebben az időszakban az ismert lelőhelyű római érmék között 2 korszak pénzei tűnnek fel viszonylag nagyobb számban. 253 és 275 között Gallienustól 5, II. Claudiustól 13, Quintulustól 1, Aurelianustól és feleségétől, Severinától 9 érme ismeretes. Többnyire antoninianusok vagy bronzpénzek, nagyobb részük (15 db) Szirma-Fáskert lelőhelyhez kapcsolható. Ezeket kivéve az összes többi 3. századi római érme mostanáig csak egy-egy lelőhelyről ismeretes. A másik, érmékkel jobban adatolt időszak Constantinus császár 3 évtizedes uralkodásának kora: összesen 10 darab származik e korszakból. Érdekesség, hogy a Herman Ottó Múzeum éremtára ismeretlen lelőhelyű, nem éremgyűjtőtől származó, feltehetően részben Miskolcról és Borsod megyéből származó 233 db római érméi közül a legnagyobb darabszámú, 1 kibocsátóhoz kapcsolható pénzt (32 érmét) ugyancsak Constantinus császár verette (5. ábra). Néhány további, 4. századi bronzérme ismeretlen Zemplén megyei leletként került dr. Chyzer Kornéltól a 19. század 80-as éveiben a Nemzeti Múzeumba.68 A barbaricumban feltűnő római arany- s ezüstpénzek- amennyiben nem zsákmányként jutottak barbár kézre - a birodalmi külpolitika befolyásolási eszközei is voltak. Birtoklásuk (más római presztízstárgyakkal együtt - pl. fémedények, ékszerek, díszkerámiák) mindenképpen az adott népesség, ezen belül társadalmi csoport, illetve személy gazdasági-politikai (hatalmi) potenciálját demonstrálja. Az érmék számának növekedése és a barbaricumi aranyérmek feltűnésének változásai nyilvánvalóan összefüggésben álltak a római birodalomban történt változásokkal. Területünk késő római aranyérméi részét képezik a Felső-Tisza-vidéken, Északkelet-Magyarországon megfigyelt leletkoncentrációnak. Ezek általában a szarmata sánc közelében vagy azon kívül kerültek elő.69 Értelmezésüket a kutatás már régóta a Római Birodalom számára fontos és veszélyes germán, majd később hun népekkel való 66 Redö 2008,378, Fig. 2. 67 Vaday 1998,128.; Bursche 2002,1. 68 MNM 78/1881. ArchÉrt II (1882) 154. 69 Gabler 1975,103. szövetségesi viszonyrendszerben képzeli el.70 Aurelianustól (270-275) II. Theodosiusig (408-450) 8 aranyérme ismert területünkön (Méra, Miskolc, Muhi, Köröm, Tibolddaróc - innen 2 db, Tiszakeszi, Tokaj környéke) és talán ide sorolható a Makrányi-gyűjte- mény Tiszapalkonya környéki példánya is,71 valamint egy további solidus másolata Sárospatak-Végardóról. E leletcsoportból 2 példány válik ki. Az egyik a Kárpát-medencében is ritkaságnak számító72 miskolci Aurelianus-veret (Kát. 34), amely a legkorábbi császárkori aranyérme e régióban. Valószínűleg még a területünket 401-ban elhagyó vandálok birtokában lehetett földbe kerülése előtt az 5,2 g súlyú aureus. A másik érme II. Theodosius solidusának Sárospatak-Végardó lelőhelyen előkerült utánzata (Kát. 206). Aurelianus egy alkalommal közvetlenül is csatát vívott a vandálokkal. Nem sokkal azt követően, hogy a gótok 268-ban indított balkáni hadjáratait Róma visz- szaverte, a vandálok 270 nyarán alkalmi szövetségeseikkel, a szvébekkel, szarmatákkal és karpokkal együtt a közeli római provincia ellen fordultak. A Pannóniába vonuló császár legyőzte a barbárokat, de élelemmel kellett ellátnia a vesztes hazavonulókat, akik 2000 katonát és kezeseket adtak cserébe.73 A 3. század közepéig a barbár támadások zöme Dáciára irányult. 258/260-ban viszont valamennyi szövetséges nép már Pannóniát támadta frontálisan. A háttérben a vandálok és a karpok álltak, akiket keletről a gepidák és a gótok szorongattak. Az Aurelianus által legyőzött, majd hazatérő vesztesek élelmezése rávilágít a barbár támadások egyik kiváltó okára, az élelmezési problémára is. A római provinciákat támadó barbár népek nem megsemmisíteni akarták a tartományokat, hanem részesedni akartak annak javaiból, mert az általuk birtokolt terület 70 Böna 1986, 57-58.; IstvAnovits 2002, 281-282.; ProhAszka 2006, 15-17.; 2009,475-479. 71 MNM 122/1888.1.; ArchÉrt IX (1889) 88. Makrányi Károly (tisza)pal- konyai lelkész 117 db-os éremgyűjteménye halála után, 1888-ban került a Nemzeti Múzeumba. Az 1849-1851 között Kunszentmár- tonban és Jászapátiban segédlelkészként tevékenykedő gyűjtő 1886-ban került (Tisza)palkonyára [(www.sulinet.hu/oroksegtar/ data/telepulesek.../007_fuggelek.htm; Józsa 2005, 41.; www.le- xikon.katolikus.hu/ (Tiszapalkonya)]. Kollekciójában a következő római érmék voltak: 3 db Vespasianus-denár, 1 db Traianus-denár (?), 1 db „Antoninus és M Aurel"-denár, 3 db Marcus Aurelius-denár, 1 db Constantinus-kisbronz (Ae3) és az említett solidus. A korszak közállapotait figyelembe véve aligha valószínű, hogy Makrányi Károly nagyobb földrajzi régióra kiterjedően végezte gyűjtőtevékenységét, valószínűbb, hogy inkább csak közvetlen környezetéből, (Tisza)palkonyáról és a szomszédos községekből gyarapította kollekcióját. 72 Vő. ProhAszka 2008,86,89. 73 Dexippos, Frag. 7., vö. KovAcs 2013,179-183. 13
