Perémi Ágota (szerk.): Hadak útján. Népvándorlás Kor Fiatal Kutatóinak XXIII. konferenciakötete (Veszprém, 2016)
Simon László: Római érmék Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
lentéktelen népesség jelenléte. Ez jelentősen tágítja a denárlelet földbe kerülésének potenciális időbeli határait, ami a kopott záróérme miatt amúgy is valószínűsíthető. Elképzelhető tehát, hogy a 3. században, netán a 4. században került földbe a lelet, de erre vonatkozóan jelenleg semmiféle adattal sem rendelkezünk. Kérdéses az éremkincs eredeti tulajdonosának etnikuma is. Bár térségünk életében a markomann háborúk óta a keleti germán csoporthoz tartozó hasding vandálok népe képezte a meghatározó erőt, bizonyos, hogy a zömében kelta, dákoktól és talán a kvádoktól is valamilyen mértékben érintett alaplakosság egy része a vandál hódítás után is helyben maradt, vagy legalábbis visszahúzódott a hegyvidékekre. Félni és féltenivalója elsősorban nekik lehetett, nem pedig az új hódítóknak. Az Északkelet-Magyarországon élő népesség egy része még a nagy háború előtt Pannóniába, mások azt követően az Alföldre települtek át.43 A Marcus Aurelius uralomra jutása (161) előtt Pannóniába települt kelta cotinusok többsége ekkor azonban már dák nevet viselt. 172-ben a markomann háború Róma szemszögéből nézve offenzív szakaszba ért, a harcok már barbár területeken zajlottak, és ez a kvádok szövetségeseit, a Kelet felül szomszédos cotinusokat is érzékenyen érintette. 173-ban Marcus Aurelius az ő ellenállásukat is felszámolta, föléjük ültette egy kisebb római csapattal Tarrutenius Paternust azzal a feladattal, hogy a markomannok ellen szervezze őket. A cotinusok azonban hamarosan elzavarták a római katonákat, ám ezt az engedetlenséget Róma egy újabb áttelepítéssel keményen megtorolta.44 A sajóörösi kincs kapcsán már utaltunk a dákok térségünkben betöltött szerepére. Egyes kutatók szerint a szlovákiai dák települések már Kr.e. 1. század elején is léteztek.45 Nem sokkal a Dunántúl déli részének római foglalása (Kr. e. 11) után Róma a Duna-Tisza közére hívta be a szarmata jazigokat, mintegy ütköző zónának szánva övezetüket Pannónia és az erdélyi dákok között. Róma 85/86-ban kezdődő dák háborúi eredményeképpen 106-ban létrejövő Dacia provincia megalakulása újra átrendezve a térség politikai viszonyait, hatalmi űrt eredményezett a Tiszántúlon, amitTraianus átengedett a szarmata jazigoknak - talán erre az időre tehető azok dél-borsodi megjelenése is.46 Ezzel egyidejűleg az 43 Szabö-Vaday 2009,303. 44 Möcsy-Fitz 1990,40. 45 Visy 1993,9-10. 46 Mócsy 1974a, 101-102. újonnan megszervezett római tartományból jelentős dák csoportok szorultak ki a provincia peremére (Szamos mente, Hajdú-Bihar) s talán megyénk területére is.47 Ez azonban lényegesen nem változtatott azon a kora császárkori etnikai képen, amelynek meghatározó elemei a markomann háborúk koráig, illetve a germánok megjelenéséig a késő LaTéne-kultúra hordozói voltak. Alföldi András már 1940-ben hangsúlyozta a La Téne-kultúra tárgyi hagyatékának egész császárkorra (és területileg az egész Kárpát-medencére) kiterjedő hatását.48 Észak-Magyarország hegyvidéki területein Salamon Ágnes is számolt a császárkorban továbbélő kelta-dák keveréknépességgel, melynek tárgyi hagyatékát a Puchov-kultúrával azonosította.49 K. Végh Katalin a Miskolc, Szabadság téri lelőhely leletanyaga kapcsán hangsúlyozta, hogy a kelta jellegű emlékek többsége a Puchov-kultúra népességével került térségünkbe.50 Ugyanezen térség (s talán ugyanezen lelőhely) egy másik részleteinek feltárásaiból származó adatokat számba véve az ásató régészek (Párducz Mihály, majd Szörényi Gábor András) a leletanyag kvád kapcsolataira hívták fel a figyelmet.51 Újabban Vaday Andrea és Szabó Antal Nógrád megyei kutatásaik kapcsán mutattak rá arra, hogy a pannóniai eredetű kerámia is kelta eredetű, mivel ott az alaplakosság és annak kerámiaművessége éppen úgy tovább él a római foglalás után, mint a germán invázió által érintett barbaricumi területeken.52 A miskolci denárlelet etnikai interpretációja során ebben az esetben azt kellene feltételeznünk, hogy a vandálok megjelenése után a helyi őslakosság maradványai meg tudták őrizni korábban szerzett javaikat. Erre azonban valószínűleg kevés esélyük lehetett, mint ahogy arra is, hogy a vandálok megjelenése után újabb - kurrens - római presztízstárgyakat (ékszerek, bronztárgyak, terra sigillaták és más díszedények stb.) szerezzenek. A Krisztus születése utáni első évszázadokban ugyanis nem képeztek komoly hatalmi tényezőt a korabeli Északkelet-Kárpát-medencében élők.53 Tacitus adata (Germania 43, 1-2) szerint egyaránt adóztak a befolyásukat kelet felé kiterjesztő kvádoknak és az alföldi szarmatáknak, és - mint fentebb láttuk - még a 47 Bóna 1986,56. 48 Alföldi 1940,157. 49 Salamon 1966,86. 50 K. Végh 1964,52. 51 Parducz 1957; Hajdú 2008,187. 52 Szabó-Vaday 2009, 292. 53 Uo. 281. 11
