Perémi Ágota (szerk.): Hadak útján. Népvándorlás Kor Fiatal Kutatóinak XXIII. konferenciakötete (Veszprém, 2016)
Gulyás Bence: Gondolatok a tiszántúli kora avar kori népesség eredetéről
ból készült rögzítője. (10. ábra 9.) 2. A jobb vállnál bronzlemez. 3. A csontváz jobb oldalán rossz megtartású íjmerevítő csontok. (10. ábra 5-8,10-12.) 4. A mellkason, a bordák között bronzszegecs. (10. ábra 13.) 5. A derékon bronzcsat. (10. ábra 2.) 6. A jobb kézfej mellett vaslemez falenyomattal. (10. ábra 15) 7. A jobb combcsonton vas nyílhegy. (10. ábra 14.) 8. A lábfejnél csizmához tartozó bronzcsat, csont csatkarikával. (10. ábra 3.) 9. A sír betöltésében zabla. (10. ábra 16.) A sír keltezésében több tárgy is a segítségünkre lehet. Az íjmerevítő lemezekről írt cikkében E. V. Kruglov a tsarevi darabokat a hun-szarmata típusba sorolta.35 Szintén a hun korra utal a lábbelihez tartozó csat, aminek párhuzamát A. V. Komar Sipovo 2. kurgánjának temetkezésében találta meg.36 A B alakú csat analógiái azonban már később, az ún. heraldikus körhöz37 tartozó övgarnitúrák részeként szoktak feltűnni.38 Összegzés Jelen dolgozat már csak terjedelméből fakadóan sem tudja megnyugtatóan tisztázni a tiszántúli kora avar kori népesség eredetének kérdését, elemzésünkkel csupán egy lehetséges fejlődést kívántunk felvázolni. Amint láthattuk azonban, mind a temetkezési szokásokban, mind az anyagi kultúra esetében meg lehet figyelni az egyértelmű átmenetet a kései hun kori és a Sivasovka-horizont és áttételesen a Tiszántúl emlékanyaga között. Mindezek alapján az általam javasolt elméletet a következőképpen foglalhatjuk össze. Az 5. századi klasszikusan vett hun kort követően a Dontól keletre a továbbiakban is megfigyelhetők olyan közösségek, melyek leletanyagukban a 4-5. századi hun hagyományokat vitték tovább. A 6. század közepére e közösségnek az anyagi kultúrája átalakult, a sírokban megjelentek a Martynovka-típusú veretek prototípusai, a kardok szerelékéhez tartozó P alakú lemezes függesztőfülek. A temetkezési szokásaikban az É-D-i, ÉK-DNy-i tájolás, a padmalyos sírforma, a részleges ló- és szarvasmarha-temetkezések, a koponya mellé helyezett edény- és juhhosszúfartő-mellékletek domináltak. A népesség egy része az 500-as évek középső harmadában az avarokhoz csapódva a Tiszántúlon lelt új hazát, míg egy másik csoportjuk a Fekete-tenger északi partvidékén telepedett le. 35 Kruglov 2005,77. 36 Komar 2008,103. 37 Az orosz kutatás heraldikus veretnek nevezi a jellegzetes pajzs alakú 6-7. századi verettípusokat. A Sivaáovka-horizont viszonylatában elsősorban az áttört Martynovka-típusú, illetve a granulációs díszítésű veretek tartoznak. 38 Komar 2008,103-104. 110
