Rainer Pál: Ádám Iván veszprémi kanonok pálos kolostorokról készült rajzai a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban (Veszprém, 2016)
Pálos kutatásai mellett, legnagyobb jelentőségű történeti munkássága a veszprémi Szt. Mihály püspöki székesegyházzal kapcsolatos. A XVI-XVII századi török háborúk során romossá lett veszprémi székesegyházat-kisebb XVII. századi javítások után - az 1720-as években gr. Esterházy Imre veszprémi püspök építtette át és állította helyre barokk stílusban. A templom lényegében ebben az állapotban maradt meg Ádám Iván veszprémi kanonokplébánossága idejéig. Hómig Károly bíboros, veszprémi püspök szorgalmazására, Aigner Sándor budapesti műépítész tervei szerint, 1907-1912 között került sor a székesegyház neoromán stílű átépítésére, amely napjainkig döntően meghatározza az épület külső és belső kialakítását. Az átépítés során szinte teljesen eltávolították a templom barokk részleteit. Az átépítést Ádám Iván kanonok folyamatosan figyelemmel kísérte. Megfigyeléseit, kiegészítve a templomra vonatkozó történeti adatokkal, a Veszprémi Hírlapban 43 folytatásban, majd 1912-ben >r4 veszprémi székesegyház” címen önálló kötetben is megjelentette.20 Régészeti, történeti írásainak száma összesen mintegy 40,21 de ezek közül némelyik kiadatlan, kéziratban maradt fenn. Ádám Iván hivatásbeli, papi-tanári kötelmein és a régiségek iránti vonzalmán túl, környezetében mindig és mindenütt a jobbítás, a javítás szándékával élt. Ma úgy mondanánk, élénk közéleti tevékenységet fejtett ki. Tagja, 1908-tól bizottsági tagja, 1911 októberétől 1913 decemberéig pedig elnöke volt a Veszprémvármegyei Múzeum Egyletnek. A múzeum ekkoriban kezdődő felépítésére 5000 Koronát adományozott. A kanonoki stalluma után élvezett jövedelmeit rendszerint még felvételük napján átadta a polgármesternek, hogy azt a szegények segítésére fordítsák. Veszprém városa gyakorlatilag az ő adományaiból tartotta fenn a szegényházat és a kórházat. Vagyonát végrendeletileg a szegényházra, a kórházra és az árvaházra hagyta. A külsőségekkel keveset törődött. Feljegyezték róla, hogy kanonok korában is rojtosra kopott reverendában, lyukas cipőben, ócska felöltőben rótta megszokott sétáit.22 Mindez nem izgatta. Számára a szív és a lélek dolgai voltak a fontosak. Sajnálhatjuk, hogy a veszprémi káptalani könyvtárban megőrzött jegyzetfüzetét leszámítva, nem maradt fenn, vagy legalábbis nem ismert több notesze. Annál is inkább, mert a pálya- és sorstárs „pap kollégák”, a bencés Rómer Flóris (1815-1889),23 vagy a piarista Laczkó Dezső (1860-1932) jegyzetfüzeteit24 ismerve, joggal feltételezhető, hogy mi minden érték kerülhetett veszendőbe a náluk semmivel sem kevésbé aktív Ádám Iván elkallódott feljegyzéseivel. A 84 évesen elhunyt, közmegbecsülésnek és általános szeretetnek örvendő veszprémi kanonok a polgárosodó Magyar- ország olyan jellegzetes alakja volt, aki szorgalmával, képzettségével, tudásával nem csak arra volt képes, hogy paraszti születéséből átléphessen a középosztályba, de műveltsége, érdeklődése folytán eredeti tanult hivatása mellett, kedvtelésből választott szakterületein is idővel jelentősét alkotott. Bár a halála óta eltelt nyolc évtizedben egyes megállapításain, feltételezésein már túllépett az idő, a lényegen ez mit sem változtat. „ÁDÁM IVÁN PRELÁTUS, ÉNEKLŐKANONOK, GYÉMÁNTMISÉS ÁLDOZÓPAP, VESZPRÉM VÁROS DÍSZPOLGÁRA, A SZEGÉNYEK JÓTEVŐ ATYJA” olvasható ma is meglévő sírkövén Veszprémben, az Alsóvárosi temetőben. 7
