Molnár Jenő (szerk.): Magyarság és a Kárpát-medence. Az első bécsi döntés című nemzetközi konferencia tanulmányai (Veszprém, 2015)
Janek István: Magyar–szlovák külpolitikai kapcsolatok, revíziós elképzelések 1938–1943 között
szlovákok tárt karokkal várnák őket.”27 Tiso beszédében kijelentette, hogy az ilyen betolakodók ellen harcolni fognak. Szerinte az ország létét fenyegető országok részéről a veszély még nem múlt el. A németek kettős politikáját, amit a magyarok és a szlovákok felé is játszottak, a következő eset is jól szemlélteti. 1943 szeptemberében a pozsonyi magyar követ arról szerzett értesülést, hogy a németek érdeklődnek a szlovák kormánynál: részt vennének-e csapataikkal Magyarország szlováklakta területeinek megszállásában a Vác-Miskolc-vonalig teijedően. Kuhl értesülése szerint Tiso elutasította a szlovákok részvételét. Blaskovich György pozsonyi magyar követségi tanácsos szerint azért, mert a szlovák államfő ekkorra gyökeresen megváltoztatta Magyarországgal kapcsolatos véleményét, és örült volna a két ország közötti közeledés létrejöttének. Blaskovich beszámolójában megjegyezte, hogy az olasz fegyverletétel óta a szlovák sajtó csökkentette támadásait Magyarország ellen, mégpedig bizonyára azért, mert az ország számára most a világesemények érdekesebbek és aktuálisabbak, mint a Budapest elleni kirohanások. A szlovák propagandaügyi minisztérium viszont - a Szlovákiában a magyar politika iránt megnyilvánuló szimpátia ellensúlyozására - azt terjesztette, hogy Magyarország külpolitikailag elég rosszul állhat, mert felajánlotta Szlovákiának Kassa visszacsatolását. Ennek fejében garanciákat kapna arra, hogy Szlovákia Magyarország esetleges külpolitikai irányváltása esetén nem fog új területi követelésekkel előállni. A szlovák propagandaügyi minisztérium szerint azonban a szlovák vezetés elutasította a magyar ajánlatot.28 Az eset csak rémhír volt, a magyar vezetés folytatott a szlovák vezetőkkel nem hivatalos tárgyalásokat, de konkrét megállapodásra nem került sor.29 30 A szlovák külpolitika 1943-ban is kitartott a németek melletti szövetségben és nem kívánt abból kiugrani. Külpolitikai tevékenysége abban nyilvánult meg, hogy a revízióban érdekelt szövetségeseivel, Romániával és Horvátországgal erősítette kapcsolatait. 1943 szeptemberének elején a bukaresti szlovák követ kormánya nevében Románia vezetőjével, Ion Antonescu mar- sallal folytatott tárgyalásokat. Vázolta neki, hogy Németország helyzete meggyengült, és ezért Szlovákiát az a veszély fenyegeti, hogy Magyarország megtámadja. Szlovákia szövetségesét, Romániát kérdezte arról, hogy segítségére sietnének-e egy magyar támadás esetén. Antonescu a szlovák vezetőknek azt válaszolta, hogy „Románia hadserege felkészült és mindig készen áll Magyar- ország ellen is”.3° 27 Fabricius-Hradská 2007, 612. 28 MNL, KÜM, K-63,464. cs. 177/1943. sz. (1943. szeptember 13.) 29 A magyar-szlovák kiugrási tárgyalásokról lásd Janek 2010,107-147. 30 SNA MZV. 193. doboz. 173/43. szám alatt (1943. szeptember 8.) 92
