Molnár Jenő (szerk.): Magyarság és a Kárpát-medence. Az első bécsi döntés című nemzetközi konferencia tanulmányai (Veszprém, 2015)
Toth Andrej: Az első Csehszlovák Köztársaság nemzetiségi politikája és az első bécsi döntés
nak. Sajnos a törvénynek territoriális hatásköre volt, és csak a történelmi országrészekre vonatkozott, vagyis Cseh- és Morvaországra, illetve Sziléziára. Tehát nem volt érvényes Szlovákia és Kárpátalja területére. Azonban az említett törvény kiteijesztéséért harcoltak, a magyarokon kívül, a szlovákok is. A történelmi területekre korlátozódó törvényt a magyarok a nemzetiségek diszkriminációjának tekintették a többségi nemzet javára, illetve annak a bizonyítékának, hogy a többségi és a kisebbségi lakosság közötti egyenlőtlenség ezzel de facto a csehszlovák törvényhozásban is bennefoglaltatik. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a Csehszlovák Köztársaság minden hiányosságának ellenére a közép-európai térség legdemokratikusabb állama volt, polgárainak biztosította a legszélesebb politikai és polgári jogokat, beleszámítva a kisebbségek tagjait is, még ha csupán az egyéni polgárjogok alapján is. A két világháború közötti csehszlovák nemzetgyűlés az akkori Európa egyik legdemokratikusabb parlamentje volt. Valamennyi európai országban, kivéve Finnországot, Litvániát és a szóban forgó Csehszlovákiát, a parlamentben csak az államnyelvet lehetett használni. A kisebbségi nyelv használatának joga a csehszlovák nemzetgyűlésben nagyon kiterjedt volt. A parlament megválasztott tagjai, mielőtt beléptek volna a tárgyalóterembe, kötelesek voltak a képviselőház vagy a szenátus hivatalában bejelenteni nemzetiségüket. A német, magyar, ruszin és lengyel nemzetiségű törvényhozók anyanyelvükön mondhatták el beszédeiket, felszólalásaikat és interpellációikat. Nem voltak kötelesek mellékelni fordításokat. Ezt a parlament kancelláriája biztosította, ennek volt a feladata. Tény viszont: a prágai kormányzatban nagyon későn tudatosult, hogy a nemzeti kisebbségek által felhozott kérelmeket és sérelmeket komolyabb és főképpen közös párbeszéd közepette kellene megtárgyalnia a nemzeti kisebbségek politikai képviselőivel. A csehszlovák kormányok nemzeti államban gondolkodtak, még akkor is, amikor már a szlovák nemzet is mindinkább követelte az ország alkotmányjogi átrendezését, tehát a szlovák autonómia kikiáltását. A kormány „nemzetiségi statútum” c. projektje is elkésett. 1938-ban már nagyon keveset lehetett javítani a folyamatosan rosszabbodó belpolitikai helyzeten. Viszont még ekkor is a prágai kormány csak a németekkel tárgyalt szorosabban, szinte teljesen mellőzve a magyar kisebbségi poltikai párt képviselőit, annak ellenére, hogy a magyarok folytonosan figyelmeztették a kormányt, hogy a magyarok mellőzésével nem odlható meg az országban a nemzetiségi kérdés. A bel- meg a külpolitikai nyomásnak a csehszlovák kormány 1938-ban már nem tudott hatékonyan ellenállni. Bár a nemzeti statútum utolsó, negyedik törvénycsomag-tervezete majdnem mindenben engedett a Henlein vezette Szudétanémet Pártnak, feladva ezzel a Masaryk-Benes alkotta Cseh81
