Molnár Jenő (szerk.): Magyarság és a Kárpát-medence. Az első bécsi döntés című nemzetközi konferencia tanulmányai (Veszprém, 2015)
Stark Tamás: Rabszolgasorsra kényszerítve
elszámolásában sem. Az elvárt és a tényleges termelés közötti különbséget gyakran normacsalással hidalták át a munkafelügyelők, akik maguk is érdekeltek voltak abban, hogy az elszámolásban a tervezett normának megfelelő adatok szerepeljenek. A gyakori csalás és az előírások be nem tartása ezúttal a kényszermunkások kezére játszott. A rendszer kiszámíthatatlan volt. Volt olyan munkahely, ahol a normát minden körülmények között teljesíteni kellett, de számos helyen csak papíron létezett az előírt teljesítmény. Mivel a brigádvezetők és munkavezetők bére a norma teljesítésétől függött, érdekeltek voltak abban, hogy a teljesítetlen feladatokat is elvégzett munkaként számolják el. A normacsalás sok kiéhezett és legyengült fogoly életét mentette meg. Mivel a magyar foglyok túlnyomó része 1945 második felében került a Szovjetunió táboraiba, így rájuk már a belügyi népbiztosság (NKVD) által 1945. május 19-én kiadott normák vonatkoztak. A 100 százalékos munkateljesítményt nyújtó hadifoglyoknak átlagosan 700 gramm kenyéren kívül naponta 30 gramm hús, 100 gramm hal, 600 gramm krumpli, 300 gramm zöldségféle és 90 gramm kása járt. A visszaemlékezésekből kiderül, hogy a foglyok legjobb esetben is csak a kenyérből kapták meg az előírt mennyiséget. Reggelire általában 20 dkg kenyeret és fél liter híg levest vagy „teának mondott forró vizet” kaptak a foglyok. Az ebéd 20 dkg kenyérből, levesből és kevés kásából állt. Híg leves és 20 dkg kenyér volt a vacsora. A leves és a főzelék csalánból, lucernából, korpából, kölesből, káposztából, cukorrépából, zöldparadicsomból, uborkából, krumpliból és gersliből készült. De az egyes táborokban nem volt ekkora „választék”, a táplálkozás rendkívül egyhangú volt, vagyis a foglyok hónapokig ugyanazt az ételt kapták. A mindig éhes foglyok mindent megtettek annak érdekében, hogy kiegészítő élelemhez jussanak, és megettek mindent, amiről azt gondolták, hogy ehető. A szúrni lágerben a konyhai hulladékot átválogatták, a kikerült csontokat porrá zúzták és megették. Megették a krumpli héját. Sok visszaemlékező említi, hogy kutyákra, macskákra és varjakra is vadásztak. Kínai foglyok ízletes ételt tudtak készíteni kutyahúsból. Voronyezs mellett, a Don mentén a békák jelentettek fontos kiegészítő táplálékot. A Fekete-tenger keleti partvidékére szállított foglyok partra vetett delfineket ettek. Húsukat megfőzték, zsírjukat kisütötték. Máshol a sündisznó és a patkány jelentette a kiegészítő táplálékot. Kazahsztánban a Dzsezkazgan város melletti tábor magyar foglyai közül ötven ember mindig útilapu és egyéb vadnövény gyűjtésével foglalkozott. A foglyok azonban még a legnyomorúságosabb körülmények közepette is igyekeztek vidámságot lopni életükbe. A legtöbb visszaemlékező nem tesz említést arról, hogy a lágerekben bármilyen szervezett kulturális élet folyt volna. A ritkaságszámba menő „kultúresteken” énekszámokat és rögtönzött színielőadásokat mutattak be. Hangszerek nem voltak, a zenélni tudók a legkülönbözőbb anyagokból rendszerint maguk készítették a zeneszerszámokat. 60
