Molnár Jenő (szerk.): Magyarság és a Kárpát-medence. Az első bécsi döntés című nemzetközi konferencia tanulmányai (Veszprém, 2015)
Stark Tamás: Rabszolgasorsra kényszerítve
alkotmány különböző vastagságú, keresztbe fektetett deszkákból állt. Takarót, matracot, szalmát nem kaptak a rabok. A foglyokat nemcsak kiépített táborokban helyezték el. Lágerré alakítottak romos gyárépületeket, raktárakat, csűröket, kifosztott kolostorokat, templomokat és kaszárnyákat is. A rendszerint jó ruhában, bakancsban érkező civilek és hadifoglyok ruházatát a lágerparancsnokság általában elvette, s a foglyok szovjet és német halott katonákról lehúzott koszos rongyokat kaptak helyettük. A foglyok lábbelije fatalpra dolgozott vászoncipő volt, de ha tehették, gyakran maguk is készítettek „cipőt” gumi- és vászonhulladékból. Vászoncipőt hordtak a szabad orosz munkások is. Fehérneműjük nem volt a foglyoknak. Télire általában vattás nadrágot, pufajkát, halinacsizmát kaptak, vagy maradt a faklumpa. A bányában dolgozók kaptak egy zsákvászon nadrágot, amit - derékszíj híján - madzaggal, dróttal kötöttek fel, valamint egy nyakon megköthető inget, pufajkát, lábbelinek pedig egy gumikalucsnit, illetve faklumpát. Előfordult, hogy több fogolynak csak egy kalucsni jutott. Ilyenkor a lábbelit műszakonként váltani kellett. Az első hónapban többször volt adatösszeírás. A foglyok tisztekből és orvosokból álló kihallgató bizottság elé kerültek, és mindenkiről készült egy négyoldalas, 52 kérdést tartalmazó adatlap. A kérdések korábbi életük minden részletére kiterjedtek. A bemondott adatok hitelességéről úgy próbáltak meggyőződni, hogy a foglyokat lágeréletük során többször is kihallgatták. Gyanússá az vált, akinek a válaszai - a kihallgatások során - különbözőek voltak. Az oroszul nem értő foglyok teljesen ki voltak szolgáltatva kihallgatóiknak. Több visszaemlékező leírta, hogy a tolmács önkényesen, illetve nyilvánvalóan előzetes parancsra a polgári elhurcoltakat valamilyen harcoló alakulat tagjaiként írta le. A foglyok előéletének feltárására, megfigyelésére és terhelő bizonyítékok gyűjtésére szervezték meg a tábori besúgószolgálatot. A spicliket a politikai tiszt választotta ki. A foglyok és családtagjaik háború előtti tevékenységéről kellett adatokat gyűjteniük. Megbízóik tudni akarták azt is, hogy a foglyok - különösen a tisztek - hogyan gondolkodnak, mit beszélnek és mit terveznek. A besúgóhálózat tagjai beszámoláskor fizetségként több levest kaptak a politikai tiszttől. A kényszerből besúgókká válók rendszerint közölték társaikkal a rájuk bízott feladatot, és előre megbeszélték, hogy mit fognak jelenteni. Ez nemcsak morális, hanem racionális döntés is volt részükről. A besúgó is túlélésért küzdő fogoly volt, akinek elsősorban társai felé kellett lojálisnak lennie, már csak azért is, mert lebukás esetén társai bosszújával kellett számolnia. A magyar foglyok zömét szénbányákba küldték, de sokan dolgoztak nehézipari létesítmények építésénél, továbbá vaskohászati üzemekben és szénkokszoló művekben. A visszaemlékezések szerint a szén kitermelése különösen keserves és veszélyes fizikai munkával történt. A bányákban különböző 57
