Molnár Jenő (szerk.): Magyarság és a Kárpát-medence. Az első bécsi döntés című nemzetközi konferencia tanulmányai (Veszprém, 2015)

Pandula Attila: A Felvidéki Emlékérem története

Valamennyi revíziós sikernél jelentős szerepet kapott a Magyar Királyi Honvédség, illetve a Magyar Királyi Csendőrség, illetve a Magyar Királyi Rendőrség is. Az adott bevonulásoknál nagy számban szerepeltek tartalékos katonák. Megjegyzendő, hogy további testületek, szolgálatok, szervezetek, sőt magánszemélyek is igen lelkesen működtek közre e korabeli - nagyjelen­tőségű - eseményeknél. Az sem számított különlegességnek, hogy egyesek több, esetleg valamennyi bevonulásnál is szerepeltek. A korabeli Magyarországon teljesen egyértelmű volt, hogy a „bevonulá­soknál” jelen lévő személyek a katonai vezetőktől kezdve egészen a közka­tonákig emlékérmeket fognak kapni. Az 1938-1939-es felvidéki bevonulás kapcsán Felvidéki Emlékérmet,4 1940-ben Erdélyi Emlékérmet,5 1941-ben pedig Délvidéki Emlékérmet6 alapítottak. Horthy Miklós (1938. november 4-én) a következő levelet írta vitéz nagy­laki Rátz Jenő magyar királyi gyalogsági tábornoknak, honvédelmi minisz­ternek: „Kedves vitéz Rátz! Elhatároztam, hogy a Felvidék visszacsatolásának emlékére az 1938. évi november hó 2-án felemelt létszámú csapatoknál és parancsnokságoknál szolgálatot teljesítő csapattiszteknek és legénységnek emlék ( : érmet: ) adományozok. Felhívom, hogy a szükséges intézkedéseket mielőbb tegye folyamatba. Horthy”7 Érdekesség, hogy e gépelt, de Horthy által aláírt dokumentumban erede­tileg emlékkeresztről van szó. Ezt a levélben a valóságnak megfelelő emlék­éremre javították ki. Horthy Miklós kormányzó 1938. november 4-én kelt legfelsőbb kéziratá­val alapította a Felvidéki Emlékérmet.8 Az államfő 1939. május 23-án hagyta 4 Rendelet száma: 38.386. / ein. 8. Honvédségi Közlöny, 1938. november 5. (1938.29. sz.) 304. 5 HL HM iratai 1940. ein. 8. o. 8. t. 3440. cs. - 56.013. / ein. 8. o. (szerelve) 56. 972. / ein. 8. o. - Erdélyi Emlékérem alapítása (kihirdetése) „Legfelsőbb Elhatározás” (másolat) - Budapest, 1940. október 1. 6 Vő. HL HM iratai 1941. ein. 8. 0. 8. t. 4233. cs. - 55.049./ ein. 8. 0. „Délvidéki Em­lékérem alapítása - A Legfelsőbb Elhatározás tervezete” - 1941. augusztus 7. Ugyanaz megjelent: Honvédségi Közlöny, 1941. szeptember 16. (1941.43. sz.) - á 61.659./ ein. 8. o. - 1941. szeptember 12. 7 HL I. 41. HM iratai Elnökség - II. sz. melléklet. 4320. szám / K. I. -1938. Legfelsőbb Elhatározás (1938) 70. d. 8 Rendelet száma: 38.386. / ein. 8. Honvédségi Közlöny, 1938. november 5. (1938. 29. sz.) 304.; Budapesti Közlöny, 1938. november 6. (1938. 248. sz.) 26

Next

/
Oldalképek
Tartalom