Rainer Pál: „Imádkozzék édes Hazánkért…!” Levelek Laczkó Dezső piarista házfőnökhöz, főgimnáziumi igazgatóhoz, a Veszprém vármegyei Múzeum igazgatójához az I. világháború idejéből, 1914-1919 (Veszprém, 2015)
Levelek és levélírók
Nagyságos és Főtisztelendő Laczkó Dezső főgimn tanár Veszprémvmi[?] Igazgató Urnák Veszprém Kedves Dezsőm! Örömmel veszem szíves soraidat. Megelégedéssel tölt el, hogy a vesződséges és hálátlan adminisztrációtól megszabadulva88 a tanításban és a Tőled alapított pompás Múzeumban találhatod ismét gyönyörűségedet. Bárcsak én is már annyit nyerek[7] hogy nyugalomba vonuljak és az írásban töltsem ezután még megmaradt életidőmet Nekem azonban még kb. 1 Yz évig kell az igát húznom. Elvből a 70 évvel megyek mint ez.89 és jelleges egyetemi tanár nyugalomba. A földtani intézet 50 éves jubileumát is meg kell csinálnom.90 Ehhez pedig ugyancsak serényen kell mozognom. Szerbiával uj feladat szakadt reám. Reméllem ezzel is megbirkózom. Két hónapi balkáni utazásom pompásan használt egészségemnek. Szív tüdő gyomor rendben vannak, ha most fájós meredt nyakammal nem bajlódnám azt mondanám hogy régóta nem voltam ilyen jó állapotban. 3 hét előtt nyugat Szerbiának magas hegyei között szerencsés végzésű balesetért: egy régi bánya 3 Vz méteres aknájába, elővigyázatom hiányosságából beleestem. Zuzódásokon kívül erősen megrándultak a nyakszirt izmaim. Heves fájdalmat okoznak. Cholnoky Dr villanyozással gyógyítja.91 Pénteken reggel lemegyek Hozzád Veszprémbe délben 12 Vz kor vissza indulok mert délután otthon kell lennem. Mindnyájunk szívélyes üdvözletével Szerető barátod Lóczy Lajos A M. KIR. POSTA 2 filléres, aratós, barna színű bélyegével. Elmosódott postabélyegző:......JUL 19... felirattal, kétszer lenyomva Átmérő: 2,9 cm, fekete színű. Múzeumtörténeti adattár 48.859/1977. 48. Levelezőlap Halványsárga kartonpapír, 13,8x9 cm. Fekete tintával írva. Bal felső sarkában zöld színű, koronás, koszorús magyar kiscímerrel, jobb felső sarkában a M. KIR. POSTA a levelezőlappal egyszerre nyomtatott, 8 filléres, Szt. Koroná-s, zöld színű bélyegével. LEVELEZŐ-LAP. fejléccel. Jegyezz hadikölcsönt, megrövidíted a háborút! M. kir. állami nyomda. Budapest, 1918. jelzéssel. Nagyságos és Főtisztelendő Laczkó Dezső kr. főgimnáziumi tanár ...direktor stb Urnák Veszprém Kedves Dezsőm! Veszprémi látogatásomból és óhajtott ottani látásodból félek nem lesz valami. A vasúti közlekedés rossz. Törődött vagyok a hajnali 4 órás felkeléssel - A nyakam és nyakizmaim a szerbiai bánya járás után még mindig kínosan fájnak. Fejemet nem tudom még elég jól ide-oda forgatni mintha csak gutaütött volnék Cholnoky doktor mindennap villanyozott eleg jo eredménnyel, de lassú javulással. Sürgős tennivalóim sem hagynak nyugtot Szerbiai 1: 75000-es mappámat festegetem geologiailag. 8-10 lap van munkában. Ezeket készen szeretném júl. 31-én magammal vinni Budapestre, hogy ott a szöveget megírjam 1917es 1918ki szerbiai jelentésemhez.92 Augusztus elejét kisebb kiruczanásokkal Budapesten töltöm. Talán onnét ha nem lesz elemozsiás podgyászom egyszer Veszprém felé kerülök. Te kényelmesebben jöhetnél le a délután 2 órás vonattal nálunk töltve[7] azt! Szívélyes üdvözlettel szerető híve Lóczy Lajos 88 A megjegyzés Laczkó főgimnáziumi igazgatóságról való lemondására utal. 89 Cz = czímzetes. 90 A Földtani Intézet 1869-ben alakult meg a Magyarhoni Földtani Társulatból. 91 Lóczy szerbiai balesetének említése: cholnoky 1998, 253. 92 Lóczy szerbiai útjának publikációja csak halála után jelent meg: Geologische Studien im westlichen Serbien. Berlin-Leipzig, 1924. 42