S. Perémi Ágota (szerk.): Emlékkötet Laczkó Dezső születésének (1860-1932) 150. évfordulójára (Veszprém, 2011)

RAINER PÁL: „Ülj le, te krumplicsősz!" Laczkó Dezső életéről, Trencséntől Veszprémig

Amikor az országos múzeumügy jelesei (például Fraknói Vilmos püspök, történész) és a helyi vármegyei és városi vezetés képviselői egyaránt az ő személyében vélték megtalálni az alkalmas múzeumigazgatót, rövid gondolkodási időt kért, mielőtt döntött volna. Megint csak a szakmai kollégából addigra már régen jó baráttá is vált Lóczy Lajos ösztönözte, hogy habozás nélkül igent mondjon. (8. ábra) Ettől kezdve, szerzetesi és tanári munkája mellett, minden fennmaradó idejét és energiáját Laczkó a múzeumnak szentelte, s azt rövid időn belül mintaszerű intézménnyé fejlesztette. Kinevezését követően, még 1903-ban elvégezte Budapesten a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége által szervezett múzeumi szaktanfolyamot. A tanfolyam tematikája meglehetősen széles skálán mozgott, pl. régészeti terepismeretek, régészeti tárgytípusok, néprajz, mitológia, antropológia, konzerválási eljárások, természettudományos ismeretek, stb. A Veszprémvármegyei Múzeum rövidesen elismertséget szerzett magának, bekapcsolódott a tudományos életbe, hazai és külföldi kollégák egyaránt látogatták az intézményt. (9. ábra) Laczkó folyamatosan és tervszerűen, szinte állandóan járta Veszprém megyét, múzeuma gyűjtőterületét. Gyüjtőútjain az éppen aktuális geológiai vagy régészeti terepmunka mellett, igyekezett megszerezni múzeuma számára minden olyan egyéb tárgyat, ami eléje került, és amiről úgy gondolta, múzeumban a helye. Működése elején az ipartestületek még többnyire őrizték a nemrégiben megszűnt céhek örökségét, tárgyi- és iratanyagát. Laczkó jó érzékkel és eredményesen töreke-dett ezeknek a begyűjtésére is. Már az ő idejében létrejöttek a múzeum azóta is meglévő gyűjteményei, osztályai: régészeti, történeti, néprajzi-ipartörténeti, képzőművészeti, természettudományi (utóbbi azóta önálló intézménnyé alakult, ma Bakonyi Természettudományi Múzeum néven működik Zircen). A múzeum gyűjteményei kezdetben a veszprémi vármegyeháza II. emeletén kaptak elhelyezést. Az egyre gyarapodó anyag számára azonban hamarosan szűknek bizonyult ez a hely. 1907 táján merült fel a gondolata egy új múzeum épület megépítésének. Rengeteg hercehurca után, számtalan és mindig újabb nehézségek legyőzését követően, végre 1914-ben kezdődött meg az építkezés. Am a közbejött I. világháború miatt hamarosan el-akadt és évekig függőben maradt a munka. Rövidesen a múzeum altisztje, Lennert József is bevonult katonai szolgálatra. Mint honvéd huszárőrmester a háború alatt is levelezett - borzalmas helyesírással, ám tökéletes tisztelettel - szeretett igazgatójával és a front mögötti területeken is (pl. Bukovinában) próbálkozott (időnként sikerrel) műtárgyak begyűjtésével a múzeum számára. Ezen, Laczkó nevelő hatására kialakult gyakorlattal, egyébként Laczkó igazgató úr katonai szolgálatot teljesítő további barátai, ismerősei is megpróbálkoztak. A múzeum munkájáról, tevékenységéről, leszámítva néhány háborús és a háborút köve-tő igen nehéz esztendőt, a kezdetektől az 1930-as évek elejéig rendszeresen jelentek meg nyomtatásban az ún. évi jelentések. Laczkó a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségétől járó rendszeres évenkénti államsegély mellett, ügyesen felhasználva a br. Hornig Károly püspökhöz és káptalanjához, továbbá a városi és a megyei vezetéshez (pl. polgármester, alispán) fűződő személyes kapcsolatait, barátságát többnyire sikerrel szerzett meg további kisebb-nagyobb támogatásokat, vagy egyéb segítségeket a múzeum működéséhez (így pl. a Nemesvámos-Balácapusztán, a veszprémi káptalan birtokán, szántás közben 1904-ben előkerült és Laczkó által felismert és azonosított római-kori villagazdaság feltárásához, majd a kutatások eredményeinek publikálásához). De rendkívül kiterjedt ismeretségi körét is sikerrel kamatoztatta a múzeumot érintő feladatok megoldásánál (pl. munkaerő, fuvar, szállás megszerzése terepmunkákhoz). Jóllehet a múzeum egyre terebélyesedő ügymenete és munkája egyre inkább kitöltötte Laczkó mindennapjait, ennek ellenére nem feledkezett meg szerzetesi és tanári hivatásáról sem, s azoknak elvárásait maradéktalanul teljesítette. A kortársak szerint remek pedagógus és kitűnő emberismerő, tanítványaitól sokat követelő, szigorú, ám előzőleg nekik tudásban, emberségben sokat is nyújtó tanár volt. Tanítványait rendszeres és alapos munkára, tanulásra szoktatta. Szigora azonban mindig szeretettel társult. Kedvelt és gyakori mondása: „ülj le te krumplicsősz!", sok megszeppent és készületlen tanítványát mentette meg a szekundától. Tanítványait mindig komolyan vette, partnerként kezelte. Megesett, hogy vasérc tartalmú kőzetet talált, és azt neki bejelentő diákjaival, több órás gyaloglással kiment a helyszínre, s a Rátóti- nagymezőn annak lelőhelyét alaposan megvizsgálva mondott szakvéleményt a gyerekeknek, akárha felnőtt kollégákkal konzultálna. A gyerekeknek ez természetesen nagyon tetszett. Az ilyen és hasonló magatartás alkalmas volt bizalmuk és szeretetük elnyerésére. Szűcs Imre rendtársa szerint valóságos „páter parvulorum" (a ki-