Regenye Judit: Kő és agyag. Település és életmód a neolitikum-rézkor fordulóján a Dunántúlon (Veszprém, 2011)
3. A késő lengyeli kultúra a Dunántúlon
* 18. kép: A lengyeli kultúra elterjedési területének növekedése Fig. 18: The rise of the Lengyel culture’s distribution territory A dunántúli késő lengyeli leletek szempontjából az észak-alsóausztriai Michelstetten (Cameiro 2001, 2003) bír jelentőséggel, mert egy nagyobb leletegyüttesről van szó, mely az első közlemények alapján igen közel áll a szentgáli lelőhelyek anyagához. Felső-Ausztria és a csatlakozó bajor terület a lengyeli kultúra expanzív erejét szemlélteti, ekkori leletanyaga a Münchshöfen csoport képviseli, mely tágabb értelemben a lengyeli körbe tartozik. A MOG II b közvetlen hatását ez utóbbira igazolja a Linz környéki Leonding leletanyagában keverten talált münchshöfeni és Wolfsbach kerámia (Grömer 2001. 81.). A morva festett kerámiában szintén megtalálható a késő lengyeli időszaknak megfelelő horizont, ez a II b fázis, melynek elterjedési területe északi irányban jóval túlnyúlik az I. fázis területén (Podborsky 1993. 11. és 12. térkép). A Dunántúl szempontjából különösen érdekes az a kapcsolatrendszer, mely az országrész nyugati szegélyét Morvaországhoz kötötte a „Borostyán út” előzményeként (Kalicz 1998. 69.) vagy „nyugati út”-ként (Bánffy 2002) említve. Károlyi Mária hívta fel a figyelmet arra, hogy a késői lengyeli kultúrában ez a jelenség felerősödött (1992. 81.), ezt példázza az ajkai sajátos antropomorf edénytöredék (18. tábla 1.). Lengyelország ugyan távol esik a Dunántúltól és az ottani lengyeli leletek hagyományosan inkább Morvaországgal állnak kapcsolatban, mégis akadnak említésre méltó közös jelenségek. A Lengyel II. idején kezdődik el az az egységesedési folyamat, amely a késői lengyeli kultúrában jól érzékelhető, és amelynek eredményeként nagy területen 52
