Gopcsa Katalin: A Sümegi Művésztelep (1919-1931) és kortárs képzőművészek paletta kiállítása (Veszprém, 2006)

kecskeméti Hödringer Miklóst és Váradi Lajost. Olvashatunk a sümegi, „hazai" művész rajztanárok: Fischer Ferenc és Römer Camillo és a tanulmányútjaik után vissza-visszatérő festők, Laczkó Gyula és Guzsik Ödön kiállításairól is. Beszélnek a paletták feliratai is, amelyeket sokszor a lemezen lévő hüvelykujj nyílása köré írtak az emlékhagyók: „Benczúr Gyula emlékének" (1924), „Sümegen járt művészek" (1925), „Sümegi Művésztelep" (1925). „Csók-iskola Sümegen" (1929), „a jövő mű-vészei" (1929). Darnay palettagyűjteményének darabjai az ott alkotó festőművészek által készített apró, kedves emlékképek. Néha a kiolvashatatlan aláírások nehezítették a képek azonosítását, és az is, hogy ennek a művésztelepnek semmilyen érdemleges dokumentációja nem maradt fenn. A palettafestmények, a maguk táj-, akt- és genre-jeleneteinek ábrázolásával nem akarnak többek lenni önmaguknál. A képek alakjai, tájai a paletták barnás tónusú alapjaiból kelnek életre. Ritka kompozíciós megoldásként egy-egy fa vagy bokor ágai átívelnek egyik képecskéből a másikba. A magyar művészettörténet alakítói, átformálói között nagy szerepet játszottak egyes iskolákat teremtő művésztelepek, amelyek szellemiségükkel hatottak az alkotókra. A sümegi művésztelep nem ilyen volt. Bár művésztelepnek neveztetett, nem a művésztelep hatott a festőkre, sokkal inkább a festők hatottak a nekik ideiglenes otthont adó kisváros szellemi életére. Az elkerülhetetlen értékeléskor — ha figyelembe vesszük a „sümegi művésztelepnek", mint jelenségnek, összes konzekvenciáit - megállapíthatjuk, hogy sokkal több, fanatikus múzeumigazgatók által létrehozott ideiglenes művésztelepre lenne szükség. A kiállítás tisztelgés a régi múzeumigazgató, Darnay Kálmán emléke és a sok éven keresztül működött sümegi művésztelep tevékenysége előtt — s mint ilyen, hálás feladat. Egyben egy kisváros kultúrtörténetének teljesebb feltárásához járul hozzá dokumentumokkal és - szó szerint vehetően is - hatásos, színes látnivalókkal. Veszprém, 1998. Laczkó Dezső Múzeum Gopcsa Katalin

Next

/
Oldalképek
Tartalom