Struktúra és városkép. A polgári társadalom a Dunántúlon a dualizmus korában. Konferencia Veszprémben, 1997. október 16-17-én (Veszprém, 2002)
Társasági élet, szórakozás - Baja Helga: A századforduló korabeli Pécs ünnepeinek társadalma az 1893-as események alapján
polgára volt Jilly Alajos gazdasági tanácsos, a Pécsi Dalárda tagja. Az orvostársadalom tagjaként kiemelkedő társadalmi életet élt Níendl Lajos dr. vármegyei tiszti főorvos és Czirer Elek dr. városi tiszti főorvos. A köztisztviselők közül említhetjük még Sável Kálmán törvényszéki elnök, valamint Blaskovich István ítélőtáblai elnök nevét. Ez utóbbi lelkesen vegyült bele a pécsi társas életbe, és róla írták, hogy „az egész magyar arisztokráciával és dzsentrivilággal jóban volt" 5 . Az ünnepek szempontjából jelentős szerepük volt az itt felsorolt polgárok feleségeinek. Ők többnyire jótékony egyletekben tevékenykedtek, és bálok, mulatságok szervezésével járultak hozzá a társadalmi élet pezsgéséhez. Sável Kálmánné például a Pécsi Jótékony Nőegylet alelnöknője volt. De kiemelkedik Hinka Lászlóné, Szily Lászlóné. Érdekes megfigyelni, hogy elsősorban a megyei és városi tisztviselők feleségei tűntek ki, nem pedig az iparosok és kereskedők családtagjai. A korabeli leírások, a szakirodaolm és a fent vázolt statisztikai adatok alapján úgy tűnik, hogy nem érdektelen rövid fejezetet szentelni a pécsi zsidó családoknak sem. 1893-ban már ők is aktív részét képezték a helyi társadalomnak, és nevükkel gyakran találkozhatunk a Pécsi Naplóban. Pécs vonzerőt jelentett a zsidók számára, hiszen fellendülő város volt, ennek ellenére a maradandó és leghíresebb vállalkozások nem hozzájuk kötődtek. Két igen tekintélyes család azonban akadt köztük, akik ugyanazon a napon mindketten elnyerték a magyar nemességet, nevezetesen az Engel és a Schapringer család. Engel Adolf az izraelita gyülekezet élén állt, az ő ideje alatt a hitközség tekintélyt szerzett a városi hatóságok előtt is. Fakereskedőként kezdte, vagyon nélkül, majd vagyont szerzett és földbirtokossá, több ház tulajdonosává vált. Négy fia volt, mérnöknek, ügyvédnek taníttatta őket. Engel József a megye legtekintélyesebb zsidó személyisége volt, a feltörekvő zsidó polgár megtestesítője. Gazdasági sikerei mellett az irodalmi és zenei életben is részt vett. Schapringer Joachimnak gabona- és sertészsír üzlete volt, később pedig magánbankcéget alapított. Négy fía között bankár és vegyész is volt. 418